Real Madrid: Conte túlzó követelései – aligha lesz ő az edző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.02. 16:31
null
Conte túl sokat követelt a Real Madridtól? (Fotó: AFP)
Antonio Conte biztosan nem lesz a Real Madrid vezetőedzője, legalábbis ezt állítja Ramón Calderón, a spanyol klub korábbi elnöke, akinek máig remek informátorai dolgoznak a király klubnál.

„Azt akarta, hogy három évre írjanak alá, öt embert hozott volna a stábjába, és teljesen szabad kezet követelt az átigazolásokhoz és a szerződések tárgyalásához – mondta a Real Madridot 2006-tól 2009-ig irányító Calderón a BBC rádióműsorában. – Ezeket a feltételeket Florentino Pérez nem fogja elfogadni.”

Pérez, a jelenlegi elnök a Barcától elszenvedett 5–1-es vereség után menesztette Julen Lopeteguit, akinek a helyére átmenetileg Santiago Solarit, a tartalékok vezetőedzőjét nevezte ki. A végleges megoldást keresik, s úgy tűnik, nem a nyáron a Chelsea-nél leváltott Conte lesz az.

„A Bernabéuban nem Contéra van szükség. Ő olyan, mint Mourinho, a védekezésre épít. Három középső védővel áll fel, és kontrákra játszik. A Realnál nem ezt a játékot várják. Az elnök egyszer végigment ezen az úton Mourinhóval, és miután nem nyerték meg a Bajnokok Ligáját, haraggal váltak el” – mondta Calderón.

A Real Madrid elnökségének egyik jelöltje Roberto Martínez belga szövetségi kapitány, akinek a 2020-as Európa-bajnokság végéig szól a szerződése a belga szövetséggel.

A Real a La Liga 9. helyén várja a bajnokság folytatását, szombaton a Real Valladolidot fogadja.

Legfrissebb hírek

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Barcelona: nagyon fogy Yamal új meze

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 13:45

Lamine Yamal hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 20:18

Búcsúünnepséget szervez legendájának a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 12:30

Bellinghamet szerdán megműtik, októberig nem számíthat rá a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.15. 18:44

La Liga: bemutatta Carrerast a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.15. 14:23
Ezek is érdekelhetik