Real: Conte eldöntötte, vállalja-e a csapat irányítását – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.31. 12:21
null
Conte nem akar szezon közben átvenni egy csapatot (Fotó: AFP)
Antonio Conte egyetlen csapat kispadjára sem akar idény közben leülni – állítja a Sky Sports az olasz edzőhöz közel álló forrásokra hivatkozva. Korábban a Chelsea-től a nyáron menesztett trénert gondolták a legesélyesebbnek Julen Lopetegui helyére.

 

A 49 esztendős olasz tréner kizártnak tartja, hogy most átvegye a Real Madrid irányítását – állítja a Sky Sports. A brit sportlap Antonio Contéhoz közel álló forrásokra hivatkozva hozzátette: a Chelsea-től nyáron menesztettszakvezető egyetlen klub hívását sem fogadná el idény közben, így ugyanis nincs esélye arra, hogy saját ízlése szerint formálja a csapat keretét.

A Marca már hétfőn azt írta, a tárgyalások megfeneklettek az edző és a Real vezetősége között, mivel az olasz szabad kezet, egy új csatárt és egy új középső védőt kért, az öltöző azonban Sergio Ramos vezetésével összezárt, s megvétózta Conte feltételeit.

Julen Lopetegui menesztése után Santiago Solari kapott ideiglenes megbízást, és ő vezetheti a szerdai, Melilla elleni Király-kupa-mérkőzésen a Realt. A végső megoldást Conte elutasító válasza után Roberto Martínez, a jelenlegi belga szövetségi kapitány jelentheti.

Közben az AS arról számolt be, a korábbi Real-játékos és Swansea-menedzser, a legutóbb Katarban dolgozó Michael Laudrup neve is szóba került a csapat irányítására, de a dán szintén nemet mondott a feladatra.

Legfrissebb hírek

A spanyolok aranylabdása a kihagyott tizenegyesről: „Lesokkolt...”

Minden más foci
2025.07.28. 09:44

A női Eb döntőjében a címvédő angolok nyertek a spanyolok ellen – 11-esekkel

Minden más foci
2025.07.27. 20:51

Agyhártyagyulladása után lehet Eb-győztes az aranylabdás Aitana Bonmatí

Minden más foci
2025.07.27. 08:31

Kikaptunk a spanyoloktól, Magyarország ezüstérmes a férfi pólótornán

Vizes vb 2025
2025.07.24. 15:21

Vizes vb: a spanyoloké a bronzérem a női vízilabdatornán

Vizes vb 2025
2025.07.23. 13:08

Elhibázott büntetők, piros lap és spanyol siker a házigazda ellen a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.18. 23:12

Női labdarúgó Eb: taktikus futballal verték meg a belgákat az olaszok

Minden más foci
2025.07.03. 20:00

A magyarokat búcsúztató hollandok nyertek a nőknél a 3x3-as kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2025.06.30. 08:56
Ezek is érdekelhetik