Barcelona: a vezérigazgató szerint Vidal nem tiszteli a csapattársait

Vágólapra másolva!
2018.10.12. 10:47
null
Vidal a legutóbbi, Valencia elleni összecsapáson, amelyen nem lépett pályára (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona vezérigazgatója, Pep Segura egy interjú során elmondta, hogy Arturo Vidal mutatott viselkedése tiszteletlen a csapattársaival szemben.
.

A chilei középpályás nemrégiben azInstagram-oldalára posztolt egyértelmű üzenetet a kevés játéklehetőség miatt, majd később el is mondta egy nyilatkozat során, hogy nem boldog, amiért csak csereként kap esélyt a bizonyításra Ernesto Valverdétől.

„Tiszteletlenséget mutatott a csapattársaival szemben. Hibázott, amit muszáj helyrehoznia, és biztos vagyok, hogy meg is teszi” – nyilatkozta Pep Segura, majd kitért a jelenlegi játékosállományra is, és elmondta, hogy a mostani keret erősebb, mint a tavalyi volt, tehát teljesítették a célkitűzéseket a nyári átigazolási piacon.

A szakvezetőről, Ernesto Valverdéről is beszélt: „Kétéves szerződése van a klubbal, amit adott esetben három évre is meghosszabbíthatunk. A későbbiekben úgy fogunk dönteni, hogy az mindkét oldalnak jó legyen.”

A Barcelona jelenleg a La Liga második helyén áll egy ponttal lemaradva az éllovas Sevillától. A katalánok a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésük egyikén sem tudtak nyerni.

 

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron triplázhat a Barcelonában  az UEFA Ifjúsági Liga megnyerésével

Légiósok
2 órája

A Bordalás-féle Getafét is bedarálta a zsinórban harmadszor nyerő Espanyol

Spanyol labdarúgás
12 órája

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 15:40

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 13:35

Így folytatják a BL-ben – az elődöntő menetrendje

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 22:55

Jürgen Klopp neve szóba került a brazil válogatottnál és a Real Madridnál – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.04.16. 18:20

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 10:37

Mbappé megúszta, nem kell kihagynia a Barcelona elleni kupadöntőt

Spanyol labdarúgás
2025.04.16. 09:41
Ezek is érdekelhetik