Real: „Szegénynek születtem, kit érdekel, ha szegényen halok meg?”

Vágólapra másolva!
2018.09.01. 19:27
A Real Madridtól a nyári átigazolási szezonban távozó Fábio Coentrao nem gondolta, hogy a nyár végére a portugál élvonalbeli Rio Avét erősíti majd, ám miután a Sporting, amelynél kölcsönben szerepelt, nem akarta szerződtetni, azt mondta, vannak fontosabb dolgok is a pénznél…

Fábio Coentrao a Rio Avénél nevelkedett, majd előbb a Benficához, később pedig a Real Madridhoz szerződött, ahol szinte mindent megnyert a blancókkal.

Madridban az elején még rendre számoltak a keretben, és sokszor a kezdőcsapatban is a portugállal, ám 2015-ben az AS Monacóhoz, majd 2017-ben a portugál Sportinghoz került kölcsönbe a bekk.

Coentrao remélte, hogy a Sporting meg is tartja a kölcsönszerződés után, miután tudta, Madridba már nem térhet vissza, a Realnál ugyanis nem számítanak már rá.

A portugál klub azonban szó nélkül elengedte a védőt.

„Az átigazolási időszak utolsó napjáig vártam, hogy szerződést kapjak a Sportingtól, amelyért a szívemet, lelkemet kiraktam a pályára az előző idényben, de egy telefonhívásra sem méltattak…” – mondta az As-nek Coentrao.

„Ezek után úgy éreztem, a legfontosabb, hogy egy olyan helyre kerüljek, ahol boldog vagyok. Rengeteg pénzt buktam, de egy olyan csapathoz kerültem, amely végig őszinte volt velem, és az igazság az, hogy pénzzel soha nem vehetsz boldogságot. Szegénynek születtem, kit érdekel, ha szegényen is halok meg?” – tette hozzá a portugál védő.

Legfrissebb hírek

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
2025.08.12. 08:27

Benjamin Sesko aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 11:56

A szerb válogatottsági rekorder Dusan Tadics is az arab világba szerződött

Minden más foci
2025.08.09. 11:41

Cristiano Ronaldo mesterhármassal folytatta a felkészülést, portugál csapat ellen

Minden más foci
2025.08.08. 09:15

Maguire marad az MU-nál, a Chelsea fiataljait figyeli a Dortmund – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.05. 22:02

A Milantól távozó válogatott csatár az AEK Athénban folytatja

Minden más foci
2025.08.05. 12:18

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
2025.08.01. 17:40
Ezek is érdekelhetik