Real Madrid: Minden nyugodtabb C. Ronaldo nélkül – Bale

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2018.09.17. 15:09
null
Gareth Bale szerint minden nyugodtabb Cristiano Ronaldo nélkül Madridban (Fotó: AFP)
Gareth Bale, a Real Madrid labdarúgócsapatának walesi szélsője úgy véli, hogy az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo távozása óta sokkal inkább működik csapatként az együttes.

 

„Talán kicsit minden nyugodtabb Ronaldo nélkül, és azt hiszem, erősebb a csapategység, sokkal inkább dolgozunk egységként, mint egyénenként” – nyilatkozta a szélső a Daily Mail című napilapnak.

Cristiano Ronaldo távozásával Bale lett a Real meghatározó futballistája, és vezetésével a fővárosi együttes négy mérkőzésből hármat megnyert a spanyol bajnokságban, így a százszázalékos teljesítménnyel listavezető Barcelona mögött kétpontos lemaradással második a tabellán.

A 29 éves walesi játékos főszereplő lehet a Bajnokok Ligájában is, amelynek főtáblás küzdelmeiben szerdán kezd az egymás után háromszor győztes, címvédő Real, mégpedig hazai pályán a Roma ellen.

Bale az interjúban felidézte, májusban, a Liverpool ellen 3–1-re megnyert kijevi BL-döntőben dühös volt azért, mert Zinédine Zidane, a Real akkori vezetőedzője nem állította be a kezdőcsapatba. Hozzátette, hogy ez a feszültség ösztönzően hatott rá, csereként beállva ugyanis két gólt szerzett a mérkőzésen.

„Mérges voltam, méghozzá nagyon, hiszen úgy éreztem, megdolgoztam azért, hogy kezdőként léphessek pályára a fináléban” – nyilatkozta Bale, és azt mondta, nehéz volt félretennie a haragot, amit érzett.

A Real Madrid a BL G-csoportjában a Roma mellett a cseh Viktoria Plzennel és az orosz CSZKA Moszkvával csap össze.

Legfrissebb hírek

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Cristiano Ronaldo fejesével duplázta meg előnyét az Al-Naszr Benzemáék ellen

Minden más foci
2025.09.26. 21:26

Wayne Rooney: Azt hiszik, nem kedvelem Cristiano Ronaldót, de ez nem igaz...

Minden más foci
2025.09.25. 13:11

100 millió megtekintés, a világ a Nemzeti Sportot és az M4 Sportot követte

Magyar válogatott
2025.09.17. 14:58

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03

Kiakadt a Marseille edzője a Real Madrid második tizenegyese miatt

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 08:33
Ezek is érdekelhetik