La Liga: Cazorla 668 nap után visszatért – ő sem tudott segíteni

Vágólapra másolva!
2018.08.18. 22:08
A Real Sociedad hátrányból felállva 2–1-re legyőzte a Villarrealt a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) első fordulójának szombat esti mérkőzésén.

2016. október 19. Ezen a napon játszotta legutóbbi tétmérkőzését Santi Cazorla, aki szűk két éve az Arsenal színeiben a Ludogorec elleni BL-csoportmeccsen (6–0) kapott 57 percet. Azóta 668 nap telt el, amely idő alatt tíz műtéten esett át a spanyol középpályás, a visszatérésére pedig most végre sor kerülhetett.

A Cazorlával felálló Villarreal az első negyedóra végén került előnybe a Real Sociedad ellen, a hazaiaknál Gerard Moreno addig húzogatott, amíg lövőhelyzetbe került, és nem hibázott, kilőtte a rövid, bal alsó sarkot (1–0).

A válasz az első félidő végén érkezett Willian José révén, a brazil egy óriási védelmi hibát kihasználva egalizált. A Villarreal a második félidőben ismét nagyot hibázott, ezt pedig ezúttal Juanmi használta ki, így a Real Sociedad kezdte győzelemmel a bajnokságot (1–2).

SPANYOL LA LIGA
1. FORDULÓ

Villarreal–Real Sociedad 1–2 (G. Moreno 16., ill. Willian José 40., Juanmi 71.)
Korábban
Celta Vigo–Espanyol 1–1
(David López 52. – öngól, ill. Hermoso 45.)
Később
22.15: FC Barcelona–Deportivo Alavés (Tv: Spíler2)
Péntek
Girona–Real Valladolid 0–0
Real Betis–Levante 0–3 (Roger 38., Morales 54., 95.)
Vasárnap
18.15: Eibar–Huesca (Tv: Spíler2)
20.15: Rayo Vallecano–Sevilla (Tv: Spíler2)
22.15: Real Madrid–Getafe (Tv: Spíler2)
Hétfő
20.00: Valencia–Atlético Madrid
22.00:
Athletic Bilbao–Leganés

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Raúl bejelentette, hogy elhagyja a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 13:50

„Úgy érzem, hazatértem” – Xabi Alonso aláírta szerződését a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 13:58

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 22:59

Xabi Alonso a Real Madrid új edzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 12:12

Győzelmével megmenekült az Espanyol; a Leganés hiába intézte el simán Nikitscheréket, kiesett

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 23:15

A Real Madrid győzelemmel búcsúztatta Modricot és Ancelottit

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 18:29

La Liga: a Betis döntetlennel hangolt a Konferencialiga-döntőre

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 22:58
Ezek is érdekelhetik