La Liga: „3000 ajánlatot utasítottam el a Real Madridért”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.23. 13:42
Andrij Lunyin elmondása szerint 3000 ajánlatot utasított vissza azért, hogy a Real Madridhoz igazolhasson.

A 19 éves, 191 centiméter magas Andrij Lunyin a legutóbbi két szezonjában 51 ukrán bajnokiból 20-at kapott gól nélkül hozott le, és Európa egyik legtehetségesebb ifjú kapusaként tartják számon.

A Real spanyol hírek szerint több mint 10 millió (12.5–14 közötti összegekről írnak) eurót fizet az ukrán játékosért a Zorja Luhanszknak, és Julen Lopetegui vezetőedző a felkészülési időszak végén dönti el, Lunyin marad-e harmadik számú kapusként a királyiakkal vagy további tapasztalatszerzés céljából kölcsönadják.

„Az volt az álmom, hogy a Realban játsszak, az otthoni médiában már említettem, hogy a madridiaknak szurkolok – mondta Lunyin a Marcának. – Egyelőre nem gondolok a kezdő posztra. Szeretnék majd én lenni persze az első számú kapus, de még inkább hosszú évekig itt lenni, és ezzel a csapattal Bajnokok Ligáját nyerni.”

„Mindenki tudja, hogy kaptam háromezer ajánlatot, de a Real Madrid volt az álmom. Nem a pénzért jöttem ide. Cristiano Ronaldo? Ő a világ legjobbja” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Barcelona: nagyon fogy Yamal új meze

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 13:45

Lamine Yamal hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 20:18

Búcsúünnepséget szervez legendájának a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 12:30

Bellinghamet szerdán megműtik, októberig nem számíthat rá a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.15. 18:44

Valverde volt a világ „legfoglalkoztatottabb” játékosa a múlt évadban

Spanyol labdarúgás
2025.07.14. 16:34
Ezek is érdekelhetik