Atlético: Griezmann elárulta, hol szeretné befejezni a karrierjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.29. 20:03
null
Antoine Griezmann a világbajnoki címre és az MLS-re vágyik (Fotó: AFP)
Az Atlético Madrid francia válogatott labdarúgója, Antoine Griezmann a Le Figarónak elmondta, melyik országban szeretné befejezni a pályafutását.

 

„Világbajnok leszek, megnyerem a Bajnokok Ligáját, aztán csendesen játszhatok az Egyesült Államokban. Ez az útitervem. Nem rossz, ugye? Már most aláírnám, ha teljesülne” – kezdte Griezmann.

„Nem tudom, hány éves koromban szeretnék az MLS-ben játszani, minden attól függ, hogy hány trófeát nyerek” – tette hozzá a francia válogatott támadó, aki aztán mégiscsak elárulta, hogy mikor szeretne a tengerentúlra igazolni. Úgy tervezi, 32-33 esztendős korában futballozna az MLS-ben, mert akkor még képes lenne jó teljesítményre.

Griezmann a világbajnokság előtt úgy döntött, hogy elutasítja az FC Barcelona ajánlatát, és marad az Atléticónál, amellyel 2023-ig meghosszabbította a szerződését. Az új megállapodás lejártakor az El-győztes és BL-döntős futballista 32 éves lesz.

Griezmann a világbajnokságról is kifejtette a véleményét. A francia válogatott szombaton Argentínával csap össze a nyolcaddöntőben.

„Őszintén szólva nincs annál szebb, mint hogy a hazáddal megnyerj egy világversenyt. Világbajnokként szeretném majd befejezni a pályafutásomat. Talán már idén sikerül elhódítanunk a trófeát, vagy négy év múlva Katarban, de nem szeretnék világbajnoki cím nélkül visszavonulni. Nagyon gyakran gondolok erre, ez a megszállottságom.”

Legfrissebb hírek

Gazdag nélkül nyert a Philadelphia, Sallóiék újra kikaptak

Minden más foci
2025.03.23. 08:36

Pintér Dánielt meghívták az U18-as amerikai válogatottba

Minden más foci
2025.03.17. 09:51

Micsoda tizenegyespárbaj volt! Emlékezetes módon jutott tovább a Real Madrid a BL-ben az Atlético ellen

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 23:50

Hosszú eltiltást kapott az Atlético támadója

Spanyol labdarúgás
2025.03.12. 12:41

Messi nélkül, tíz emberrel is nyert a Miami

Minden más foci
2025.03.10. 08:40

Gazdagék továbbra is veretlenek, míg Sallóiék még mindig pont nélkül az MLS-ben

Légiósok
2025.03.09. 07:34

Egygólos előnyt szerzett az Atlético elleni párharc első felvonásán a Real Madrid

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 23:00

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 06:59
Ezek is érdekelhetik