Real: Nem kértem Neymart, nem vagyok érintett – Zidane

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.12. 08:44
null
Zidane-nak fogalma sincs róla, hogy a Real Madrid Neymar megszerzésén fáradozik-e (Fotó: AFP)
Zinédine Zidane a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője a Mundo Deportivónak elmondta, fogalma sincs róla, hogy a klub vezetősége Neymar megszerzésén fáradozik-e.

 

A francia tréner a Paris Saint-Germain klasszisa kapcsán úgy vélekedett, szerinte nem jogosak a félelmek, miszerint Neymar és Cristiano Ronaldo „nem férne meg” egymás mellett.

„A Bajnokok Ligája-döntő után leülök a vezetőséggel, hogy megvitassuk a következő szezont és a lehetséges változtatásokat – mondta el Zidane. Jelenleg nem tudok ezekről mit mondani, így például Neymarról sem. Egy jó játékos viszont mindig beilleszthető a csapatba. Emlékszem, annak idején rólam és Youri Djorkaeffről is azt ismételgették, hogy nem fogunk tudni egymás mellett játszani, aztán lám, megnyertük a világbajnokságot. Egy jó játékos bárkivel képes együtt játszani, a pályán kialakul az összhang és a kémia.”

„Igazából fogalmam sincs, hogy a vezetőség Neymar megszerzésén fáradozik-e. Én személy szerint nem kértem őt, nem vagyok érintett ezekben a dolgokban. Előbb zárjuk le sikeresen a szezont, a többit meg majd meglátjuk.”

Legfrissebb hírek

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2 órája

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
Tegnap, 10:41

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

La Liga: második meccsét is megnyerte az Athletic Bilbao, ismét kikapott a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.08.25. 23:38

Mbappé duplája után még Vinícius is betalált, simán nyert a Real Madrid az újonc ellen

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 23:29
Ezek is érdekelhetik