Real Madrid: amikor Alípiót szerződtették Coutinho helyett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.03. 14:51
null
Philippe Coutinho 2008-ban nem kellett Madridban, így az Internél kötött ki (Fotó: AFP)
A Real Madrid tíz évvel ezelőtt mindössze kétmillió euróért megvásárolhatta volna az akkor 16 éves Philippe Coutinhót, de a Vasco da Gama tehetsége helyett a Rio Ave fiataljára, bizonyos Alípióra esett a választása. Még nem hallott róla? Nem csoda, és most, hogy az FC Barcelona 170 millió eurót készül fizetni Coutinhóért, a Marca felidézte az akkor elhibázott döntés történetét.

Az utólagos bölcsesség nagyon idegesítő dolog, de most a Marca előásta a Real Madrid és Philippe Coutinho közös történetét, amelyről Miguel Ángel Portugal, a madridi klub akkori sportigazgatója beszélt.

Portugal két évvel korábban a Real második csapatát, a Castillát irányította, majd a Racing Santander felnőtt csapatának vezetőedzője volt, mielőtt visszatért a királyiakhoz. 2008 decemberében, Bernd Schuster távozása után sokan őt várták az első csapat padjára, de Juande Ramos lett a befutó – mint kiderült, nem ez volt az egyetlen eset, hogy Ramón Calderón elnök kikosarazta Portugalt.

A szakember a Coutinho-esetről beszélt a Marcának.

„Coutinho remekelt a Vasco da Gama juniorcsapatában, ezért az igazgatóságom idején megszervezett megfigyelői hálózat rá is bukkant – mondta Miguel Ángel Portugal a Marcának. – Minden egyes jelentés azt sugallta, hogy szerződtetnünk kell. Elmentem Rio de Janeiróba, hogy személyesen megnézzem. Beszéltem a szüleivel, az edzőivel és a Vasco vezetőivel. Úgy tűnt, minden sínen van, elégedetten utaztam vissza Madridba, ahol döbbenten szembesültem azzal, hogy Calderón szerződtette Alípiót, akit a portugálok ajánlottak neki."

A kétmillió eurós Alípio két-két meccset játszott a Real Madrid C és B csapatában, mielőtt 2010-ben a Benficához került, majd miután megjárta az arab, a ciprusi és a görög futballvilágot is, visszatért Brazíliába. A 25 éves játékos jelenleg a brazil másodosztályban szereplő Vila Nova játékosa, messze attól a szinttől, amit tíz évvel ezelőtt a Real elnökének ígértek.

Coutinho egy héttel később kétmillió euróért aláírt az Interhez, amely öt év alatt alig játszatta, többször kölcsönadta, s 2013 januárjában 8.5 millió euróért elengedte Liverpoolba. Az angolok most több mint hússzoros összegért adhatják tovább.

Legfrissebb hírek

BL: Dimarco nem játszhat a Feyenoord ellen

Bajnokok Ligája
6 órája

Nem tudott a tabella élére ugrani a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 20:05

Sikerült minimalizálni a veszteséget – visszatért Brazíliába a Barca „tigrise”

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 19:05

Neymar: Háromszor annyi pénzt kereshettem volna a Real Madridnál

Minden más foci
2025.02.28. 11:28

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Abszolút rászolgál az elismerésre, amelyet mostanában kap

Angol labdarúgás
2025.02.27. 08:48

Real, Barca, PSG: az utánpótlás-nevelés csúcsán a topligákban

Minden más foci
2025.02.26. 14:35

Barcelonából indul jövőre a Tour de France

Kerékpár
2025.02.26. 11:51

Diego Simeone: Az Atlético Madrid gladiátorokból áll

Spanyol labdarúgás
2025.02.26. 07:55
Ezek is érdekelhetik