La Liga: a Getafe 10 emberrel vette el a Valencia veretlenségét

Vágólapra másolva!
2017.12.03. 18:15
null
Emberhátrányban kiharcolt győzelemnek örülhettek a hazaiak (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli bajnokság 14. fordulójának vasárnapi második mérkőzése hatalmas meglepetést hozott: a meccs előtt a 12. helyen álló Getafe a 25. perctől emberhátrányban játszva, Markel Bergara szerencsésen megpattanó lövésével győzött a bajnoki második Valencia ellen.

 

Nem úgy tűnt, hogy a találkozón a hazaiak örülhetnek majd, mert Mauro Arambarri már a 25. percben megkapta a második sárga lapját és a hozzátartozó pirosat is, vagyis a hátralévő 65 percet emberhátrányban volt kénytelen lejátszani a Getafe.

A 66. percben aztán meglepetésre előnybe került a madridi csapat: a röviden kifejelt labdát az érkező Markel Bergara futtából 22 méterről lőtte kapura, s a labda az egyik védőn megpattanva a kapu bal oldalában kötött ki, Neto kapusnak esélye sem volt a hárításra.

Ezzel a Valencia elszenvedte első bajnoki vereségét ebben a szezonban – legutóbb még az előző idény záró fordulójában a Villarrealtól kapott ki a brigád, ilyen módon ez a mostani a július 1-jén hivatalba lépett edző, Marcelino első bajnoki veresége is.

SPANYOL LA LIGA
14. FORDULÓ
Getafe–Valencia 1–0 (Bergara 66.)
Leganés–Villarreal 3–1 (Rico 72., el-Zar 82., Amrabat 93., ill. Dani Raba 61.)
Eibar–Espanyol 3–1 (Kike 9., Alejo 38., J. Jordan 69. – 11-esből, ill. Enrich 79. – öngól)
Las Palmas–Real Betis 1–0 (J. Calleri 19.)

HÉTFŐN
21.00:
Girona–Deportivo Alavés

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Barcelona 14 11 3 36–7 +29 36
2. Valencia 14 9 4 1 33–13 +20 31
3. Atlético Madrid 14 8 6 23–7 +16 30
4. Real Madrid 14 8 4 2 25–11 +14 28
5. Sevilla 14 9 1 4 19–14 +5 28
6. Villarreal 14 6 3 5 22–18 +4 21
7. Leganés 14 6 2 6 12–13 –1 20
8. Getafe 14 5 4 5 20–15 +5 19
9. Real Sociedad 14 5 4 5 28–26 +2 19
10. Celta Vigo 14 5 3 6 26–21 +5 18
11. Betis 14 5 3 6 23–28 –5 18
12. Girona 13 4 5 4 16–19 –3 17
13. Eibar 14 5 2 7 16–27 –11 17
14. Levante 14 3 7 4 14–20 –6 16
15. Espanyol 14 4 4 6 11–18 –7 16
16. Athletic Bilbao 14 3 5 6 13–17 –4 14
17. Deportivo La Coruna 14 3 3 8 16–26 –10 12
18. Las Palmas 14 3 1 10 11–32 –21 10
19. Málaga 14 2 2 10 11–28 –17 8
20. Alavés 13 2 11 7–22 –15 6

 

Legfrissebb hírek

A Barcába távozó kapus helyére az Újpest volt játékosát szerződtette az Espanyol

Spanyol labdarúgás
5 órája

Itt a Barcelona első nyári igazolása! Ter Stegen tényleg távozik?

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:27

Matías Almeyda személyében egy „trófeamágnes” lett a Sevilla új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2025.06.16. 19:54

Börtönre ítélték a Vinícius-bábut felakasztó Atlético-fanatikusokat

Spanyol labdarúgás
2025.06.16. 17:13

La Liga: előnybe került a Mirandés az osztályozón

Spanyol labdarúgás
2025.06.15. 21:25

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

A Real Madrid bejelentette Franco Mastantuono érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.06.13. 15:05

Trent 12 – A Real Madrid bemutatta Alexander-Arnoldot

Spanyol labdarúgás
2025.06.12. 13:18
Ezek is érdekelhetik