Real: „Hogy milyen ember CR? Meglepő lesz, amit mondok”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.21. 17:57
null
Pepe nyolc évet játszott együtt Cristiano Ronaldóval a Real Madridban (Fotó: AFP)
Az Európa-bajnok Pepe a nyáron tíz év után igazolt a Real Madridtól a Besiktashoz, a török klub televíziójának pedig elárulta, a legjobban annak örülne, ha Cristiano Ronaldo is az isztambuli csapathoz szerződne. Persze ő is tudja, hogy erre jelenleg semmi esély, ám ennél sokkal érdekesebb, amit a négyszeres aranylabdás játékosról mondott.

 

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a harmincnégy éves védőnél kevés futballista ismeri jobban Cristiano Ronaldót, minthogy klubszinten nyolc évet játszottak együtt, és a válogatottban is évek óta együtt szerepelnek. Többek között két bajnoki címet (2012, 2017), és három Bajnokok Ligáját (2014, 2016, 2017) nyertek együtt, valamint mindketten tagjai voltak a portugál labdarúgás legnagyobb sikerét arató, Eb-győztes válogatottnak.

„Hogy milyen ember? Meglepő lesz, amit mondok, de a pályán kívül teljesen normális és átlagos – mondta Pepe a harminckét éves klasszisról, akivel köztudottan baráti kapcsolatot ápol. – El sem hiszem, néha mekkora hazugságokat írnak róla. Az emberek folyamatosan kritizálják, és úgy alkotnak róla véleményt, hogy valójában nem is ismerik. Higgyék el, teljesen hétköznapi, normális ember, átlagos szokásokkal. Imádja a családját, főleg a gyerekeit, igyekszik minél több időt velük tölteni, és mindennél fontosabb neki, hogy jó apuka legyen.”

Legfrissebb hírek

A Crystal Palace a csali, a Botafogo a célpont – ez lehet Cristiano Ronaldo jövője?

Minden más foci
6 órája

A Cristiano Ronaldo-hatás: aranytojást tojó tyúk az aranybányában – a szaúdi futball, 2. rész

Képes Sport
8 órája

„Ez a fejezet lezárult” – Cristiano Ronaldo egy klub-vb-s csapatban folytatja?

Minden más foci
Tegnap, 6:48

A Cristiano Ronaldo-hatás: egy fecske, aki nyarat csinált – a szaúdi futball, 1. rész

Képes Sport
2025.05.22. 15:31

Cristiano Ronaldóék már biztosan lecsúsztak az ázsiai Bajnokok Ligájáról

Minden más foci
2025.05.17. 10:07

Vége a szaúdi kalandnak? Hazatérhet Cristiano Ronaldo

Minden más foci
2025.05.13. 19:37

Cristiano Ronaldo fia korosztályos portugál válogatott lett

Minden más foci
2025.05.06. 14:22

Óriási helyzeteket puskáztak el, Cristiano Ronaldóék nem jutottak döntőbe az ázsiai BL-ben

Minden más foci
2025.04.30. 21:11
Ezek is érdekelhetik