Spanyolország: a sportminiszter választásokat sürget

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.10. 17:22
A spanyol sportminiszter arra kérte a helyi labdarúgó-szövetséget (RFEF), hogy tartsa meg az új választásokat, miután Ángel Maria Villar elnökkel szemben továbbra is folyamatban van a korrupciós vizsgálat.

A spanyol As című sportnapilap a keddi számában számolt be arról, hogy José Ramón Lete sportminiszter kezdeményezte az új választás kiírását, amit a helyi sportbíróságnak (TAD) kell jóváhagynia.

„Várnunk kell a döntésre, amely reményeim szerint nem tart sokáig” – mondta Lete. Amennyiben a TAD jóváhagyja a kérését, akkor új választási eljárás lesz, valószínűleg februárban.

A szövetség elnökét, Ángel Maria Villart július 18-án korrupció gyanúja miatt vették őrizetbe. A 67 éves sportvezető – aki 1988 óta tölti be a tisztet, és idén májusban újabb négyéves ciklusra választottak meg – augusztus 1-jén óvadék ellenében szabadlábra került.

Villar július végéig az európai (UEFA) és a nemzetközi (FIFA) szövetség alelnöke, illetve az UEFA végrehajtó bizottságának tagja volt, de minden posztjáról lemondott. Tagadja az ellene felhozott vádakat, ám a folyamatban lévő vizsgálat miatt az RFEF az eddigi kincstárnokot, Juan Luis Larreát nevezte ki megbízott elnöknek.

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó Eb: taktikus futballal verték meg a belgákat az olaszok

Minden más foci
2025.07.03. 20:00

A magyarokat búcsúztató hollandok nyertek a nőknél a 3x3-as kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2025.06.30. 08:56

Az Eb előtt vírusos agyhártyagyulladással került kórházba a kétszeres aranylabdás

Minden más foci
2025.06.28. 13:21

Huszonegy gólt nem kaphatunk, ez nagyok sok! – Vismeg Zsombor igencsak önkritikusan értékelt

Vízilabda
2025.06.28. 09:48

38 gólos meccsen vereség a spanyoloktól a Benu-kupán

Vízilabda
2025.06.27. 21:20

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
2025.06.19. 21:10

A címvédő Spanyolország győzelmével kezdődött meg az U19-es labdarúgó Eb

Minden más foci
2025.06.13. 19:06

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43
Ezek is érdekelhetik