La Liga: olasz vezetőedzőt neveztek ki az Alavés élére

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.23. 09:46
Az olasz Gianni De Biasi lett a spanyol labdarúgó-élvonalban sereghajtó Alavés vezetőedzője.

A klub honlapjának beszámolója emlékeztet arra, hogy a 61 éves szakvezető 2011-től idén nyárig az albán válogatott szövetségi kapitánya volt, és csapatával kijutott a tavalyi franciaországi Európa-bajnokságra.

Hozzátették, hogy a nehéz helyzetek kezelésében jelentős tapasztalata van, amire szükség is lesz, hiszen az Alavés pontot, sőt a La Liga mezőnyében egyedüliként még gólt sem szerzett az eddigi öt fordulóban.

De Biasi korábban több olasz élvonalbeli klubnál dolgozott, de a spanyol bajnokságban is megfordult már, tíz évvel ezelőtt a Levante edzője volt.

Mostani megbízatása a szezon végéig szól, a bemutatkozására pedig már szombat délután sor kerül, amikor új csapata a Bajnokok Ligája-címvédő Real Madridot fogadja.

Elődjét, a nyáron kinevezett argentin Luis Zubeldíát vasárnap menesztették a gyenge szereplés miatt.

Az Alavés az előző idényben kilencedik volt az élvonalban, a Király-kupában pedig döntőt játszott.

Legfrissebb hírek

Három tizenegyest és hat gólt hozó meccsen ikszelt a Girona; hazai pályán kapott ki a Bilbao a La Ligában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

Spanyol labdarúgás
20 órája

Mikel Oyarzabal duplázott, a Real Sociedad két vállra fektette a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 23:06

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 19:19

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 16:28

Kellett a váltás – Rashford élvezi az életet Barcelonában, s alig várja az El Clásicót

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 12:05

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

Továbbra is hatalmas tartozások terhelik az FC Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2025.10.22. 11:55
Ezek is érdekelhetik