Spanyol Szuperkupa: Meg kell újítani a Barcát – Busquets

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.14. 09:59
null
Busquets szerint a Barcelonát meg kell újítani (Fotó: AFP)
Zinédine Zidane, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője csak Cristiano Ronaldo kiállítása miatt bosszús a spanyol Szuperkupa első mérkőzését követően, amelyen együttese 3–1-re nyert a Barcelona vendégeként.

 

„Nagyszerűen játszottunk. Ami bosszantó számomra, az Cristiano kiállítása” – mondta Zidane, aki szerint a négyszeres aranylabdás portugállal szemben elkövetett szabálytalanság talán valóban nem ért büntetőt, de a műesésért kiosztott második sárga lapot kicsit erősnek tartja.

„Boldogok vagyunk, de a párharc nem ért véget” – utalt a francia szakember a madridi visszavágóra, amelyet szerdán 23 órától rendeznek a Santiago Bernabéu Stadionban.

A Barcelona kispadján tétmérkőzésen ezzel a vereséggel mutatkozott be Ernesto Valverde.

„Nem szeretünk veszíteni, különösen a Real Madrid ellen, és különösen egy trófeáért vívott összecsapáson” – nyilatkozta Valverde. A Barcelona edzője szerint fájdalmat okozott nekik a kétgólos hazai vereség, de össze kell fogniuk, hogy felkészüljenek a következő mérkőzésre, ami a Szuperkupa második, egyben záró felvonása lesz.

Sergio Busquets, a Barcelona válogatott középpályása Valverdénél konkrétabban vonta le a találkozó tanulságait: „A csapatot meg kell újítani, és kétség sem férhet ahhoz, hogy új játékosokat kell igazolnunk.”

Legfrissebb hírek

Kölcsönben folytathatja a Barcelona magyar kapusa – sajtóhír

Légiósok
2025.07.09. 09:42

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

Francia labdarúgás
2025.07.01. 14:34

Portugál sztáredző veszi át Cristiano Ronaldóék irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.28. 20:08

Katalán dominancia, önmagát ismétlő madridi történelem, 40 évesen révbe érő Santi Cazorla – ez történt a spanyol klubfutball mögöttünk hagyott évadában

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 13:21
Ezek is érdekelhetik