Barca: nem Coutinho, nem Dembélé – ő érkezik 40 millióért?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.13. 08:53
null
Nem csak Neymar és Paulinho, valószínűleg a Barca-szurkolók is a fejüket törik… (Fotó: AFP)
Egybehangzó spanyol sajtóértesülések szerint az FC Barcelona labdarúgócsapata mindenben megegyezett a kínai Kuangcsou Evergrandéval Paulinho átigazolásának ügyében. A katalánok 40 millió eurót fizetnek a 29 éves brazil védekező középpályásért, aki négy esztendőre ír majd alá, és szezononként ötmillió eurót kereshet Barcelonában.

 

A 41-szeres brazil válogatott Paulinho szerződtetése már a nyár elején is szóba került a Barcelonánál, ám akkor úgy tűnt, hogy Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke (!) megvétózza a transzfert. Azóta a katalánok körbenéztek a piacon, de mivel nem találtak jobb megoldást – és Marco Verrattit sem sikerült megszerezniük –, ismét a Konföderációs Kupa-győztes futballista felé fordult a figyelmük.

A Sport információi szerint a Barca emelt az ajánlatán, és kifizeti a kantoniaknak Paulinho 40 millió eurós kivásárlási árát. A két klub már meg is állapodott a részletekben, így a Tottenham korábbi középpályása hamarosan Barcelonába utazik, ahol négyéves szerződést ír alá, és évente ötmillió eurót tehet zsebre – kettővel kevesebbet, mint Kínában.

Az átigazolás létrejöttét erősítik azok a tények, hogy Paulinho kikerült a Kuangcsou Evergrande vasárnapi bajnoki mérkőzésére készülő keretből, továbbá a „fél Barcát”, valamint a katalán klubot is elkezdte követni az Instagramon. A hivatalos bejelentés hétfőre várható.

Paulinho megszerzése egyben azt is jelenti, hogy a Barcelona minden bizonnyal lemond a Nice elefántcsontparti középpályásáról, a Xavi által preferált Jean Seriről.

A Mundo Deportivo a vasárnapi címlapján beharangozza Paulinho érkezését
A Mundo Deportivo a vasárnapi címlapján beharangozza Paulinho érkezését

 

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában

Légiósok
Tegnap, 8:36

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Raphinha szerződést hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.22. 20:19

A FourFourTwo szerint a Liverpool részéről pénzkidobás lenne Wirtz szerződtetése

Angol labdarúgás
2025.05.22. 12:24

A Barcelona meghosszabbította a sikeredző Hansi Flick szerződését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.21. 19:55

Újabb lipcsei játékos került a Liverpool célpontjai közé – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.21. 10:21
Ezek is érdekelhetik