La Liga: „Olyan, mintha a Barcelona aludna”

Vágólapra másolva!
2017.07.19. 17:59
A hagyományos játékstílushoz való visszatérést és az utánpótláskorú játékosok segítését sürgeti Xavi Hernández, a Barcelona korábbi csapatkapitánya. A jelenleg Katarban futballozó játékos emellett elmondta véleményét a klub új vezetőedzőjéről is.  

Xavi a Barcelona B csapatából jutott fel az első csapatba, ezért tapasztalatból tudja, milyen fontos a fiatalok megfelelő képzése. A katalán középpályás szerint ennek ellenére a Barcelona jelenleg homokba dugva a fejét nem foglalkozik azokkal a tényezőkkel, amelyeknek a múltbéli sikereiket köszönheti.

„Valójában olyan, mintha a Barcelona aludna – mondta Xavi. – Erősíteniük kellene a fiatal játékosokat és a játékstílusukat. A fiataloknak meg kellene tanulniuk azt, ahogy a Barcelona játszik, szóval mire felkerülnek az első számú csapatba, rendelkeznek a szükséges tudással. A velük foglalkozó edzőknek megfelelően kellene tanítaniuk őket, és formálniuk kellene őket a legfiatalabb kortól. Ha nyernek, az jó, de nem szabad, hogy ez legyen a legfőbb céljuk."

A katalánok korábbi csapatkapitánya viszont örül az új vezetőedző, Ernesto Valverde kinevezésének, és elmondta, mit remél a spanyol szakembertől.

„Felkészült és rendelkezik a kellő tapasztalattal, ráadásul ismeri a klubot. Az érkezése azt sugallja, hogy a csapat visszatérhet a régi, hagyományos stílusához."

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.18. 20:00
Ezek is érdekelhetik