Atlético: Griezmann 2022-ig hosszabbított – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2017.06.12. 20:18
Egybehangzó spanyol lapértesülések szerint a spanyol élvonalbeli bajnokságban szereplő Atlético Madrid támadója, Antoine Griezmann egy évvel hosszabbította meg 2021-ben lejáró szerződését.

Bár hivatalos bejelentés még nem történt, a spanyol sportoldalak egyöntetűen állítják: a francia aláírt 2022-ig.a francia aláírt 2022-ig.

Griezmann iránt több topklub is érdeklődött, az angol élvonalban szereplő Manchester United tűnt közülük a legkomolyabbnak. A szezon végén még hajlott is a váltásra, hiszen azt nyilatkozta: készen áll arra, hogy más csapatban is kipróbálja magát.

Közben azonban kiderült: az Atlético a CAS által jóváhagyott FIFA-szankció értelmében januárig csak belülről pótolhatná a franciát.

Csapás lenne a klubnak, ha most távoznék. Beszéltünk a klubbal, és arra jutottunk, hogy majd jövőre tárgyalunk” – fogalmazott a támadó néhány nappal később a Telefootnak, és úgy tűnik, nem a levegőbe beszélt.

Griezmann harmadszor hosszabbít szerződést a madridi klubbal: 2014-ben érkezett, majd 2015-ben és 2016-ban is új kontraktust írt alá. Az AS úgy tudja, hogy hűségét a klub igen jelentős fizetésemeléssel honorálta.

Legfrissebb hírek

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Buchanan triplázott, a Villarreal öt góllal küldte haza a Gironát

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 21:40

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

Mire lesz képes a megújult Atlético Madrid?

Spanyol labdarúgás
2025.08.14. 10:27

Távozik a világbajnok spanyol női labdarúgók szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.08.11. 20:37

Jude Bellingham túl van a műtéten

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 19:39
Ezek is érdekelhetik