Real: R. Carlos elmondta, egyvalakit szerződtetne még

Vágólapra másolva!
2017.05.03. 18:46
Roberto Carlos, a Real Madrid egykori futballistája az Eurosportnak adott interjújában elmondta, Dele Allit, a Tottenham labdarúgóját szerződtetné a nyáron a spanyol csapathoz.

Kétségtelen, hogy alig akad olyan játékos, aki beférne a mai Real Madridba, Roberto Carlos szerint azonban erre Dele Allinak meglenne a lehetősége.

„Ő fantasztikus játékos. Imádom. Láttam néhány mérkőzésén is már Angliában. Persze az egyáltalán nem rajtam múlik, hogy kit igazolunk és kit nem. Az viszont kétségtelen, hogy neki lenne helye ebben a csapatban” – fogalmazott a blancóknál jelenleg nagykövetként tevékenykedő brazil.

Dele Alli szerződése 2022-ig szól a Tottenhamnél.

Legfrissebb hírek

A Bordalás-féle Getafét is bedarálta a zsinórban harmadszor nyerő Espanyol

Spanyol labdarúgás
6 órája

Megvan az orvosi jelentés Mbappé állapotáról, kiderült, játszhat-e az FC Barcelona elleni kupadöntőn

Spanyol labdarúgás
16 órája

Ancelotti az FC Barcelona elleni kupadöntő után távozik Madridból – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.04.17. 16:55

Jürgen Klopp neve szóba került a brazil válogatottnál és a Real Madridnál – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.04.16. 18:20

Mbappé megúszta, nem kell kihagynia a Barcelona elleni kupadöntőt

Spanyol labdarúgás
2025.04.16. 09:41

Három tizenegyes, hat gól: helytállt a Valladolid, de a vereséget nem kerülhette el Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.04.14. 23:10

A harmadik percben már vezetett, mégsem nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 22:58

Mbappé piros lapot kapott, a Real Madrid Camavinga bombájával nyert az Alavés vendégeként

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 18:14
Ezek is érdekelhetik