Real Madrid: megvásárolják az Atlético játékosát – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.04. 08:15
null
Theo Hernández (jobbra) a Real Madridba szerződik? (Fotó: AFP)
Lapértesülés szerint a Real Madrid szerződtetné Theo Hernándezt, a rivális Atlético Madrid 19 esztendős francia labdarúgóját, aki ebben a szezonban kölcsönben a Deportivo Alavésben remekel.

 

A Marca azt írja, a királyi gárda szóban megállapodott Theo Hernándezzel, s a nyáron kifizeti a 2021-ig szóló szerződésében szereplő 24 millió eurós kivásárlási árat.

A Marseille-ben született francia korosztályos válogatott balhátvéd tízévesen igazolt az Atlético Madridhoz, amelynek felnőttcsapatában még nem mutatkozott be. A 2015–2016-os szezonban az Eibar elleni bajnokin kapott helyet a keretben, de pályára nem lépett.

A mostani idényt kölcsönben az újonc Deportivo Alavésben tölti. Hernández 24 bajnokin és öt Király-kupa-találkozón kapott lehetőséget a La Ligában a 11. helyen álló, a kupában pedig az FC Barcelona elleni döntőre készülő együttesben. Az 1997-ben született futballista négy gólpasszt adott ebben a szezonban – többek között a Real Madrid ellen is jegyzett egyet.

Theo Hernández édesapja, Jean-Francois a 2000–2001-es évadban volt az Atlético Madrid labdarúgója, míg bátyja, Lucas 2014 óta szerepel Diego Simeone csapatában.

A futballtörténelemben többször előfordult, hogy a legnagyobb városi riválistól igazolt a Real Madrid: többek között Hugo Sánchez és Santiago Solari is az Atléticótól szerződött a királyiakhoz.


Legfrissebb hírek

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
10 órája

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
21 órája

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:14

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:43

La Liga: kiállt a Mallorca mellett Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:23

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 23:05

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 23:31
Ezek is érdekelhetik