La Liga: a kiscsapat szériáját csak a nagy hármasé múlja felül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.06. 21:34
Öt nappal a Villarreal után a Las Palmast is legyőzte az Eibar: a kiscsapat a csütörtöki 3–1-es hazai sikerrel megerősítette pozícióját a spanyol labdarúgó-bajnokság nyolcadik helyén, és továbbra is ostromolja az Európa-ligát érő hatodik helyet.

A legutóbbi tíz fordulóban csak a Barcelona (27), a Real Madrid (25) és az Atlético Madrid (25) szerzett több pontot, mint az öt győzelmet, három döntetlent és két vereséget elkönyvelő Eibar (18), valamint az Athletic Bilbao (18).

A korábban a Manchester Unitedben is megforduló Bebé az idén először kezdett bajnokinaz Eibarban, ezt szezonbeli harmadik góljával ünnepelte meg – no meg azzal, hogy a gólöröm eksztatikus pillanataiban úgy felborította köszöntésére érkező csapattársát, mintha NFL-meccsen lenne.

BUMM, AZTÁN MEGINT BUMM…

Mauricio Lemos (Las Palmas) már a harmadik szabadrúgásgólját szerezte a bajnoki szezonban, ezzel ő a Liga rangelsője.

SPANYOL LA LIGA
30. FORDULÓ, csütörtöki mérkőzések

Eibar–Las Palmas 3–1 (Bebé 14., Aythami 24. – öngól, Adrián 66. – 11-esből, ill. Lemos 62.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 29 22 5 2 78–30 +48 71
2. Barcelona 30 21 6 3 88–26 +62 69
3. Atlético Madrid 30 18 7 5 55–23 +32 61
4. Sevilla 30 17 7 6 52–37 +15 58
5. Villarreal 30 14 9 7 42–23 +19 51
6. Athletic Bilbao 30 15 5 10 39–33 +6 50
7. Real Sociedad 30 15 4 11 43–41 +2 49
8. Eibar 30 13 8 9 50–42 +8 47
9. Espanyol 30 11 10 9 42–42 0 43
10. Celta Vigo 29 12 5 12 45–49 –4 41
11. Alavés 30 10 10 10 29–37 –8 40
12. Valencia 30 10 6 14 44–53 –9 36
13. Las Palmas 30 9 8 13 46–51 –5 35
14. Betis 30 8 7 15 32–47 –15 31
15. Málaga 30 7 9 14 34–47 –13 30
16. Deportivo La Coruna 30 6 10 14 31–46 –15 28
17. Leganés 30 6 9 15 25–46 –21 27
18. Sporting Gijón 30 5 7 18 31–58 –27 22
19. Granada 30 4 8 18 26–62 –36 20
20. Osasuna 30 2 8 20 30–69 –39 14
Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp neve szóba került a brazil válogatottnál és a Real Madridnál – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.04.16. 18:20

Mbappé megúszta, nem kell kihagynia a Barcelona elleni kupadöntőt

Spanyol labdarúgás
2025.04.16. 09:41

Három tizenegyes, hat gól: helytállt a Valladolid, de a vereséget nem kerülhette el Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.04.14. 23:10

A harmadik percben már vezetett, mégsem nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 22:58

Mbappé piros lapot kapott, a Real Madrid Camavinga bombájával nyert az Alavés vendégeként

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 18:14

Menesztették a Sevilla edzőjét, már meg is van az utód

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 12:42

Nem brillírozott a Barcelona, egy öngóllal viszont begyűjtötte a három pontot

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 22:57

Egy gyors ellentámadás, egy potya – a Mallorca nyert San Sebastiánban

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 20:20
Ezek is érdekelhetik