Barcelona: nő az esélye, hogy Ausztriából jön L. Enrique utódja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.14. 10:42
null
Óscar García ismeri a barcelonai klubfilozófiát (AFP)
Mint ismert, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő (La Liga) Barcelona vezetőedzője, Luis Enrique március elején bejelentette, hogy a következő szezontól már nem ő irányítja a katalán csapatot.  Megannyi jelölt közül kiemelkedni látszik egy nem várt név.

A spanyol sajtóban folyamatos a találgatás, hogy ki lehet a 46 esztendős tréner utódja – korábbi hírek szerint a legesélyesebb jelölt Ernesto Valverde, az Athletic Bilbao vezetőedzője. Spanyol sajtóértesülés szerint azonban Valverde lekerült a képzeletbeli dobó legfelső fokáról, ezzel pedig jobb pozícióba került Óscar García.

A 43 éves tréner esetleges kinevezéséről korábban is lehetett hallani, akkor azonban csak említés szintjén került elő a neve. A jelenleg a Red Bull Salzburgot irányító spanyol szakember utánpótlás-játékosként, majd profiként is több évet eltöltött a Barcelonánál, pályafutása után pedig a katalán klub akadémiáján is dolgozott edzőként.

A hírek szerint az együttes elöljárói számára teljesen megfelel García, mivel ismeri a klub filozófiáját, nemzetközi tapasztalata is van, és látják benne a lehetőséget, hogy új lendületet hozzon a csapatba.

A pozíció betöltésére eddig Valverde mellett Jorge Sampaoli, Eusebio Sacristán, Ronald Koeman és Juan Carlos Unzué nevét lehetett hallani a leggyakrabban.

Legfrissebb hírek

Karnyújtásnyira a bajnoki címtől: őrült, hétgólos meccsen győzte le ismét a Barcelona a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2 órája

Három pontnál is többet érhet a Barcának a Real legyőzése

Spanyol labdarúgás
9 órája

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 20:34

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Rutinos játékvezető bíráskodik a vasárnapi El Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.05.08. 11:13

Mindkét spanyol gigásznak a szénhidrát a veszte, előre ivott a medve bőrére a Barca? – BL-mémek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 15:26

Szavazás: milyen volt a játékvezetés az Inter–Barcelona BL-elődöntőn?

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 13:51

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:24
Ezek is érdekelhetik