Videó: van, akinek láttán még Messi is gyermekké változik!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.06. 12:49
Hiába ötszörös aranylabdás, hiába négyszeres BL-győztes, hiába a világ egyik legjobb labdarúgója, van olyan ember, akiért az argentin zseni, Lionel Messi is rajong.

Ő pedig nem más, mint Santiago Lange, olimpiai bajnok argentin vitorlázó. Az ötvenöt esztendős sportember azért is lehet hős Messi szemében, mert az ellenfelein vívott harcon kívül még egy fontos párbajban is megállta a helyét: legyőzte a rákot.

Messi, illetve argentin csapattársa, Javier Mascherano pénteken, a Barcelona edzőközpontjában találkozott Langéval – úgy tűnt, a futballisták élvezték a sportember társaságát, autogramok kiosztására, közös képek készítésére, illetve beszélgetésre is sor került. A vitorlázó a Barca Tv-nek nyilatkozott a találkozásról.

„Szerettünk volna találkozni Leóval és Javierrel, nagyon izgalmas volt. Tetszett, milyen egyszerűek és közvetlenek voltak.”

„Korábban Barcelonába jártam egyetemre, így Johan Cruyff idején én is megkedveltem a csapatot, és szenvedélyesen követem – a klub sportkultúrája és tervezési folyamatai is vonzóak.” Santiago Lange, olimpiai bajnok argentin vitorlázó. Az ötvenöt esztendős sportember azért is lehet hős Messi szemében, mert az ellenfelein vívott harcon kívül még egy fontos párbajban is megállta a helyét: legyőzte a rákot.

Messi, illetve argentin csapattársa, Javier Mascherano pénteken, a Barcelona edzőközpontjában találkozott Langéval – úgy tűnt, a futballisták élvezték a sportember társaságát, autogramok kiosztására, közös képek készítésére, illetve beszélgetésre is sor került. A vitorlázó a Barca Tv-nek nyilatkozott a találkozásról.

„Szerettünk volna találkozni Leóval és Javierrel, nagyon izgalmas volt. Tetszett, milyen egyszerűek és közvetlenek voltak.”

„Korábban Barcelonába jártam egyetemre, így Johan Cruyff idején én is megkedveltem a csapatot, és szenvedélyesen követem – a klub sportkultúrája és tervezési folyamatai is vonzóak.”



 

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
11 órája

„Csak a jó dolgok maradtak meg” – Lionel Messi az utolsó hazai vb-selejtezője után

Minden más foci
2025.09.05. 10:13

Színházból érkezik utolsó hazai vb-selejtezőjére Lionel Messi

Foci vb 2026
2025.09.04. 07:01

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Botrányba fulladt a Ligák Kupája fináléja, Messiék lemaradtak a trófeáról

Minden más foci
2025.09.01. 08:24

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30
Ezek is érdekelhetik