Real: Keylor Navas ígéretet tett csapattársainak

Vágólapra másolva!
2017.03.13. 17:17
Mint megírtuk, a spanyol élvonalbeli labdarúgó bajnokság (La Liga) 27. fordulójában a Real Madrid kapusa, Keylor Navas öngólt vétett, ám a blancóknak a meccs hajrájában sikerült fordítaniuk a Betis ellen (2–1). Navas a mérkőzést követően ígéretet tett csapattársainak.

„Megállítottam Sanabria lövését, majd amikor megpróbáltam megfogni a labdát, a testtartásom nem volt a legjobb. A jobb kezemmel próbáltam utánanyúlni, de begurult a labda. Nagyon csúnya volt" – emlékezett vissza Navas az öngóljára.Navas az öngóljára.

„Léteznek olyan helyzetek, amelyeket sosem kívánsz magadnak, de tovább kell lépned. Tudom, hogy a csapattársaim bíznak bennem, megígértem nekik, hogy nem történik többé ilyesmi."

A Costa Rica-i válogatott kapus a szerencsétlen megmozdulását megelőzően is hibázott – egy sevillai indításnál kapujából kifutva fejjel akart tisztázni, a labdát viszont nem találta el, és leütközte Darko Brasanacot. A játékvezető sípja azonban néma marad – a Betisnél a mérkőzést követően sem felejtették el az esetet.

„A játékvezető tudta, hogy kontaktus történt, de úgy gondolta, nem ért pirosat a szabálytalanság" – nyilatkozta Dani Ceballos, a Betis középpályása a Movistar+-nak.

„Próbáltam elfejelni a labdát, és összeütköztünk. A szándékom csupán a labda elérésére irányult" – reagált a Real Madrid kapusa a felvetésekre.

Legfrissebb hírek

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
12 órája

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
14 órája

La Liga: idegenben nagyon megy a Sevillának, már harmadszor nyert

Spanyol labdarúgás
18 órája

Nico Williams nélkül nem megy az Athletic Bilbaónak

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 23:01

Eddig tartott a hibátlan idény: őrült, hétgólos fővárosi derbin ütötte ki az Atlético a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 18:24

La Liga: a Getafe ikszelt hazai pályán a Levantéval

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 16:17

Megszületett az első gól nélküli döntetlen a spanyol bajnokságban – továbbra is nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 22:56

Lamine Yamal visszatért a pályára – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 15:40
Ezek is érdekelhetik