La Liga: Griezmann döntött, az Atlético közeledik a Sevillához

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.11. 22:35
null
Antoine Griezmann (balra) szállította a három pontot az Atléticónak (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 27. fordulójában az Atlético Madrid idegenben 1–0-ra legyőzte a kieső helyen álló Granadát, ezzel öt pontra csökkentette hátrányát a harmadik Sevillával szemben. A fővárosiak győztes gólját Antoine Griezmann szerezte a 84. percben.

GRANADA–ATLÉTICO MADRID

Az Atlético Madridban ezen a mérkőzésen sérülés miatt Gabi, Kévin Gameiro és Fernando Torres sem lépett pályára, ám a csapat nélkülük is nagy nyomás alá helyezte a Granada kapuját.

Mindez a helyzetek számában főleg a második félidőben mutatkozott be, amikor a vendégek több nagy lehetőséget is kidolgoztak, de sokáig úgy tűnt, hogy Guillermo Ochoának ezen az estén nem lehet gólt lőni.

Nos, ha lőni nem is, de fejelni végül is sikerült egyet. A 84. percben Koke beadása után két Atlético-játékos is lesen tartózkodott, a hosszú oldalon érkező Antoine Griezmann viszont nem, és öt méterről a jobb alsó sarokba fejelte a labdát. 0–1

A francia válogatott támadó ebben a naptári évben minden sorozatot figyelembe véve már negyedszer volt eredményes fejjel, amit rajta kívül senki sem mondhat el magáról a spanyol bajnokságban futballozó játékosok közül.

A hosszabbításban hazai oldalon Mubarak Wakaso piros lapot kapott, de ez már nem befolyásolta az eredményt. Az Atlético megnyerte a meccset, és öt pontra megközelítette a harmadik helyezett Sevillát.

SEVILLA–LEGANÉS

Az előzetesen esélyesebbnek vélt Sevilla elég hamar sokkhatás alá került: Gabriel Pires, a Leganés középpályása már a harmadik percben csodálatos sarkazással vette be az andalúziaiak kapuját, megszerezve a vezetést a vendégeknek.


Pires gólja a Leganés történetének leggyorsabb, spanyol élvonalban szerzett találata volt.

A Sevilla nem meglepő módon uralta a találkozót, a 43. percben Sztevan Jovetics jóvoltából egyenlített, ám a második félidőben alig tudott helyzetet kialakítani, gólt nem is szerzett, így a hazaiak kénytelenek voltak egy ponttal beérni a végén. 1–1

A Sevilla sorozatban második bajnokiján ikszelt, így hárompontos hátrányba került a listavezető Barcelonával szemben.

VALENCIA–SPORTING GIJÓN

Duje Cop szerezte meg a vezetést a vendégeknek a második félidőben, de Munir El Haddadi öt perccel a rendes játékidő lejárta előtt kiegyenlített. Dani Parejo előnyhöz juttathatta volna a hazaiakat még az 54. percben, ám Iván Cuéllar jobbra vetődve remekül hárította a lökésért megítélt büntetőt. 1–1

SPANYOL LA LIGA
27. FORDULÓ

Granada–Atlético Madrid 0–1 (Griezmann 84.)
Sevilla–Leganés 1–1 (Jovetics 43., ill. Pires 3.)
Valencia–Sporting Gijón 1–1 (El Haddadi 85., ill. Cop 60.)
Málaga–Alavés 1–2 (Juan Carlos 71., ill. Feddal 39., É. Méndez 91.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 26 18 6 2 76–21 +55 60
2. Real Madrid 25 18 5 2 67–26 +41 59
3. Sevilla 27 17 6 4 51–31 +20 57
4. Atlético Madrid 27 15 7 5 49–22 +27 52
5. Real Sociedad 26 15 3 8 42–36 +6 48
6. Villarreal 26 12 9 5 38–19 +19 45
7. Athletic Bilbao 26 12 5 9 32–30 +2 41
8. Eibar 26 11 6 9 42–37 +5 39
9. Espanyol 27 10 9 8 39–38 +1 39
10. Alavés 27 9 10 8 28–33 –5 37
11. Celta Vigo 25 10 5 10 39–44 –5 35
12. Las Palmas 27 8 8 11 43–45 –2 32
13. Valencia 27 8 6 13 36–47 –11 30
14. Betis 26 7 7 12 28–42 –14 28
15. Málaga 27 6 8 13 33–45 –12 26
16. Leganés 27 6 7 14 22–41 –19 25
17. Deportivo La Coruna 26 5 9 12 29–41 –12 24
18. Granada 27 4 7 16 24–55 –31 19
19. Sporting Gijón 27 4 6 17 28–56 –28 18
20. Osasuna 26 1 7 18 27–64 –37 10
Legfrissebb hírek

A Barcába távozó kapus helyére az Újpest volt játékosát szerződtette az Espanyol

Spanyol labdarúgás
8 órája

Itt a Barcelona első nyári igazolása! Ter Stegen tényleg távozik?

Spanyol labdarúgás
2025.06.18. 14:27

Matías Almeyda személyében egy „trófeamágnes” lett a Sevilla új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2025.06.16. 19:54

Börtönre ítélték a Vinícius-bábut felakasztó Atlético-fanatikusokat

Spanyol labdarúgás
2025.06.16. 17:13

La Liga: előnybe került a Mirandés az osztályozón

Spanyol labdarúgás
2025.06.15. 21:25

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

A Real Madrid bejelentette Franco Mastantuono érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.06.13. 15:05

Trent 12 – A Real Madrid bemutatta Alexander-Arnoldot

Spanyol labdarúgás
2025.06.12. 13:18
Ezek is érdekelhetik