La Liga: nincs napirenden a videobíró bevezetése

Vágólapra másolva!
2017.01.30. 22:01
Egyelőre továbbra sincs napirenden a gólvonal-technológia alkalmazása a spanyol labdarúgó-bajnokságban, noha ennek hiányában a Barcelonának a hétvégén nem adtak meg egy szabályos gólt.

A liga és a szövetség hétfőn nem kommentálta a televíziós felvételeken jól látható nyilvánvaló tévedést.

A 20. fordulóban vasárnap lejátszott sevillai mérkőzés 76. percében, amikor a Real Betis 1–0-ra vezetett, Aissa Mandi, a hazaiak védője a gólvonal mögül rúgta ki a labdát, de a bíró nem ítélt gólt. A katalánok ezt követően a 90. percben egyenlítettek Luis Suárez jóvoltából. Az 1–1-es eredmény és a Real Madrid későbbi győzelme a Real Sociedad ellen azt jelentette, hogy nőtt a különbség az éllovas fővárosi és az üldöző katalán csapat között.

Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője a sevillai találkozó után ismételten a videobíró-rendszer bevezetése mellett foglalt állást. Úgy fogalmazott: „Most is azt mondom, amit korábban: a játékvezetőknek szükségük van segítségre, és ebbe a technikai támogatás is beletartozik”.
A gólvonal-technológiát több erős bajnokságban – így az angolban, az olaszban és a németben is – alkalmazzák, Spanyolországban viszont még nincs kijelölt dátum arra vonatkozólag, hogy mikor vezetnék be a La Ligában. Javier Tebas ligaelnök az idény előtt azt mondta, az elérhető videobíró-rendszer túl drága.

Aleix Vidal, a Barcelona védője szerint súlyos hiba történt a Betis elleni mérkőzésen, de ezért nem csak a bírók okolhatók.

„Ha alkalmazhatnánk a Hawkeye-t, most nem beszélnénk erről” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
11 órája

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
14 órája

La Liga: idegenben nagyon megy a Sevillának, már harmadszor nyert

Spanyol labdarúgás
18 órája

Nico Williams nélkül nem megy az Athletic Bilbaónak

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 23:01

Eddig tartott a hibátlan idény: őrült, hétgólos fővárosi derbin ütötte ki az Atlético a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 18:24

La Liga: a Getafe ikszelt hazai pályán a Levantéval

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 16:17

Megszületett az első gól nélküli döntetlen a spanyol bajnokságban – továbbra is nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 22:56

Hetekre kidőlt a Barcelona két kulcsembere, nem játszanak a PSG ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 16:16
Ezek is érdekelhetik