Barcelona: Luis Suárez aláírta új szerződését – hivatalos

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.12.16. 15:57
null
Luis Suárez 2021-ig szóló szerződést írt alá (Fotó: fcbarcelona.cat)
Luis Suárez aláírta meghosszabbított szerződését az FC Barcelona labdarúgócsapatánál.

 

A katalán klub csütörtökön jelentette be, hogy mindenben megállapodott az uruguayi támadóval, aki pénteken alá is írta új, 2021-ig szóló szerződését, melyben 200 millió eurós kivásárlási árat állapítottak meg.

Suárez – akinek az eddigi szerződése 2019-ig szólt – 2014-ben, 81 millió euróért igazolt a Liverpooltól a Barcelonához. A katalán csapatnál eddig 116 mérkőzésen 97 gólt szerzett, s nyolc trófeát gyűjtött. A kiváló csatár a legutóbbi spanyol bajnoki szezonban 40 találattal gólkirály lett, s teljesítményével egyúttal az Aranycipőt is kiérdemelte.

A spanyol bajnok klub korábban szintén 2021-ig meghosszabbította Neymar szerződését, s mindent elkövet annak érdekében, hogy a támadótrió harmadik tagjával, a kontraktus megtoldását egyelőre elutasító Lionel Messivel is egyezséget kössön.

 

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.18. 20:00
Ezek is érdekelhetik