Spanyolország: korrupciógyanú – Neymar bíróság elé áll

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.07. 19:23
null
Neymar 2013-as átigazolása kapcsán robbant ki az ügy (Fotó: Action Images)
Bíróság elé kell állnia Spanyolországban Neymarnak, az FC Barcelona brazil labdarúgójának.

 

A felelős ügyész hétfőn büntetőeljárást kezdeményezett korrupció gyanújával, a bíró pedig elfogadta a vádat. Az ügyészségnek tíz napon belül kell megindítania az eljárást.

Az ügy a DIS brazil befektetői csoport feljelentése nyomán született Neymar 2013-as átigazolásával kapcsolatban. A DIS a játékos árának 40 százalékára volt jogosult, de becsapva érzi magát, ugyanis szerinte csak a hivatalos, 17.1 millió eurós összeg után kapott járulékot, miközben azóta kiderült, hogy a transzfer során legalább 83 millió cserélt gazdát. Neymar a Santostól került az FC Barcelonához.

A 24 éves futballista mellett édesapja és a két klub képviselője is bíróság elé áll, csakúgy, mint a katalán egyesület jelenlegi és volt elnöke, Josep Bartomeu és Sandro Rosell.

Legfrissebb hírek

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54

Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

Francia labdarúgás
2025.07.01. 14:34

Alaba ismét megsérült, idén már harmadszor

Klub-vb
2025.06.27. 20:54

FC Barcelona: küszöbön Frenkie de Jong hosszabbítása

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 16:17

Katalán dominancia, önmagát ismétlő madridi történelem, 40 évesen révbe érő Santi Cazorla – ez történt a spanyol klubfutball mögöttünk hagyott évadában

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 13:21
Ezek is érdekelhetik