Spanyolország: hivatalos közleményt adtak ki Piqué ügyében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.10. 11:38
Mint arról korábban beszámoltunk, Spanyolországban óriási balhé lett abból, hogy Gerard Piqué, a labdarúgó-válogatott hátvédje más mezt viselt, mint a többiek, és az ő trikójáról eltűnt a spanyol zászló. Most a szövetség (RFEF) hivatalos közleményben reagált.

Egy megoldás már született a mezmizériát illetően, állítólag ugyanis Piqué hosszú mezt viselt, azokon pedig nem szerepelt a nemzeti lobogó.

Óriási balhé lett Piqué mezéből, feleslegesen (Fotó: Twitter)
Óriási balhé lett Piqué mezéből, feleslegesen (Fotó: Twitter)

A gyanús azonban az volt, hogy a képeken rövid mez látszik. Most a szövetség oldotta meg a rejtélyt.

„Az RFEF szeretne reagálni a nemzetközi sportsajtóban megjelent hírekre, miszerint Gerard Piqué levágta mezéről a spanyol zászlót. A spanyol lobogó csíkjai kizárólag az Adidas rövid ujjú trikóján találhatóak meg. Többek közt Piqué is a hosszú ujjú verziót húzta fel, ahogy mindig, és annak levágta az ujját. A szövetség természetesen továbbra is kiáll Piqué mellett, aki semmilyen szabálysértést nem követett el” – írják a spanyolok a hivatalos közleményben.

A megoldás tehát úgy tűnik, az, hogy Piqué mindig hosszú ujjú mezt kér a válogatott meccsekre, mivel ezek kényelmesebbek, kevésbé feszülnek, mint a rövid verzió.

Ám mivel ebben az ujja miatt nehezebb mozogni, azokat a játékosok gyakran levágják a meccs előtt. Állítólag David Silva is ilyen szerelésben játszott.

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó Eb: taktikus futballal verték meg a belgákat az olaszok

Minden más foci
2025.07.03. 20:00

A magyarokat búcsúztató hollandok nyertek a nőknél a 3x3-as kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2025.06.30. 08:56

Az Eb előtt vírusos agyhártyagyulladással került kórházba a kétszeres aranylabdás

Minden más foci
2025.06.28. 13:21

Huszonegy gólt nem kaphatunk, ez nagyok sok! – Vismeg Zsombor igencsak önkritikusan értékelt

Vízilabda
2025.06.28. 09:48

38 gólos meccsen vereség a spanyoloktól a Benu-kupán

Vízilabda
2025.06.27. 21:20

Letartóztatták a 19 éves fiatalt, aki halálosan megfenyegette Álvaro Moratát

Spanyol labdarúgás
2025.06.24. 18:30

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
2025.06.19. 21:10

A címvédő Spanyolország győzelmével kezdődött meg az U19-es labdarúgó Eb

Minden más foci
2025.06.13. 19:06
Ezek is érdekelhetik