Barca: gondolná, hogy ez a játékos kérte el Vardy mezét?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.06. 18:24
Augusztusban, barátságos keretek között mérkőzött meg egymással az angol és a spanyol bajnok, a Leicester City és a Barcelona. Jamie Vardy, a „rókák” labdarúgója a Times Magazine-nak nyilatkozott az összecsapásról.

Jamie Vardy érdekes sztorival állt a sajtó képviselői elé. Még az előszezonban, az angol bajnok Leicester City a Barcelonával találkozott. Az angol támadó elmondása alapján a katalánok elleni mérkőzés alkalmával több Leicester-játékos is inkább a szuvenírek begyűjtésével volt elfoglalva, mint az eredménnyel – a legtöbben egy-egy katalán játékos mezét szerették volna hazavinni aznap.

Vardynak ez nem tetszett, és elhatározta, hogy ő bizony nem kéri el senkinek a dresszét – azonban a történet meglepő fordulatot vett. Ugyanis a félidőben Luis Suárez odament az angol válogatott csatárhoz, és ő tette fel a kérdést: „Nekem adod a mezedet?"

Vardy szerint az ilyen események is azt mutatják, hogy mennyire hihetetlen sztori a Leicester City mennybemenetele.

A Stockholmban rendezett összecsapást 4–2-re a Barcelona nyerte, Luis Suárez egy gólt szerzett a találkozón.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Kikapott a Leicestertől a Zete Fiesztán a Zalaegerszeg

Minden más foci
2025.07.19. 20:23

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17
Ezek is érdekelhetik