Real Madrid: Utáltak minket Mourinho miatt – Pepe

Vágólapra másolva!
2016.09.13. 19:03
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid védője, Pepe elismerte, megkönnyebbült, amikor José Mourinho elhagyta a klubot.

A portugál szakember 2010-ben lett a blancók vezetőedzője, majd három év után megköszönték a munkáját a spanyol fővárosban. Azon kívül, hogy egy alkalommal megnyerte a csapattal a bajnokságot, a kupát és a szuperkupát is, nem tudott maradandót alkotni.

„A Mourinho-éra alatt utáltak minket az emberek. Három évig tartott, és hál' istennek, gyorsan eltelt ez az időszak. A dolgok akkor változtak meg, amikor Ancelotti ült le a kispadra, akkor már máshogy ítéltek meg minket.

Ami Mourinhóval történt, már a múlt. Ő és Zidane teljesen más személyiség. Szinte az ellentettjei egymásnak, de ez nem azt jelenti, hogy az egyikük jó, a másikuk rossz edző. Mourinhónak rengeteg tapasztalata van edzőként, míg Zidane csak a múlt évadban kezdett el edzősködni, de játékosként tudja, mi jár egy futballista fejében.

Élveznünk kell ezeket a pillanatokat, mert egy szép napon ez is véget ér. Nagyon nagy önbizalmat adott nekünk azzal, hogy bizalmat szavazott nekünk, és nem új játékosokat vásárolt a nyáron” – mondta Pepe a szerdai Real Madrid–Sporting CP Bajnokok Ligája-találkozó előtti sajtótájékoztatón.

Legfrissebb hírek

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Januárban még a távozás szélén állt, most hosszabbít a Barca-hátvéd – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 11:48

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

A Fenerbahce elnöke szerint Mourinho a világ legunalmasabb embere

Minden más foci
2025.07.27. 19:59

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Barcelona: nagyon fogy Yamal új meze

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 13:45
Ezek is érdekelhetik