Barca: „Van Gaal úgy sírt, mint egy csecsemő, amikor kirúgták”

Vágólapra másolva!
2016.09.17. 10:27
null
Van Gaalt összetörte, amikor kirúgták a Barcától (Fotó: Action Images)
A 2000-es évek elején a Barcelonánál futballozó Philippe Christanval beszélt egy interjúban arról, mi történt azon a napon, amikor a katalán klub 2003-ban menesztette Louis van Gaalt.

 

 

A holland szakember kétszer is irányította a Barcelonát, először 1997 és 2000 között, majd 2002-ben visszatért, de 2003 januárjában a rossz eredmények miatt felállították a kispadról. A Celta Vigótól elszenvedett 2–0-s vereség volt az utolsó csepp a pohárban.

„Bejött az öltözőbe, miután megkapta a hírt, hogy nem folytathatja tovább a munkát. Elkezdett beszélni hozzánk, majd a semmiből, teljesen hirtelen elkezdett sírni, mint egy csecsemő” – nyilatkozta az SRF-nek a korábbi hatszoros válogatott francia hátvéd.

„Látszott, hogy rendkívül bántotta a döntés. Megindító volt őt sírni látni, nagy hatással volt rám az a néhány perc. Van Gaal mindig kemény és rideg volt, de abban a pillanatban teljesen megsemmisült a játékosai előtt.”

A korszakalkotó tréner második barcelonai időszakát követően hazájában, az AZ Alkmaarnál folytatta a munkát, majd a Bayern Münchent és a holland válogatottat irányította, előbbit BL-döntőig, utóbbit vb-bronzig vezette. Legutóbb a Manchester Unitednél töltött sikerekben és örömökben nem túl gazdag két évet, de a végére egy FA-kupa-aranyérem azért összejött.

Carles Puyol, a Barca legendás kapitánya Van Gaal keze alatt debütált 1999-ben (Fotó: Action Images)
Carles Puyol, a Barca legendás kapitánya Van Gaal keze alatt debütált 1999-ben (Fotó: Action Images)

 

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22
Ezek is érdekelhetik