Barca: hat év után távozik a védő, hivatalos a klubváltás

Vágólapra másolva!
2016.07.29. 14:37
null
Adriano a török bajnok Besiktashoz szerződött (Fotó: bjk.com)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban címvédő Barcelona a hivatalos honlapján jelentette be, hogy eladta Adrianót a török bajnok Besiktasnak. Az isztambuli csapat 600 ezer eurót fizet a brazil védőért, de az átigazolás teljes összege a 2.3 millió eurót is elérheti.

 

Adriano vasárnap érkezett meg Törökországba, ahol sikeresen átesett az orvosi vizsgálatokon, majd néhány nappal később aláírta a szerződését.

A Besiktas 600 ezer eurót fizet a 18-szoros brazil válogatott játékosért, de ha az isztambuli együttes Adrianóval a soraiban feljut a Bajnokok Ligája főtáblájára, akkor további 1.7 millió eurót utal át a katalánoknak. A több poszton is bevethető futballista a hírek szerint éves szinten 2.4 milliót keres majd Törökországban.

Adriano 2010-ben a Sevillától szerződött a Barcelonához, amelynek tagjaként többek között négy spanyol bajnoki címet, valamint két-két Bajnokok Ligáját és klubvilágbajnokságot nyert.

Legfrissebb hírek

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:43

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Gyökeres változás a fine art helyett: ez lesz az Arsenal éve?

Angol labdarúgás
2025.07.03. 17:45

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

A Liverpool bejelentette, a Leverkusenhez igazol a középhátvéd

Angol labdarúgás
2025.07.02. 11:17

Kepa Arrizabalaga az Arsenalhoz szerződött – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.01. 16:27

Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

Francia labdarúgás
2025.07.01. 14:34
Ezek is érdekelhetik