Roma: már a Barca is vinné a „farkasok” tehetségét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.06. 13:21
Spanyol lapértesülések szerint a Barcelona szerződtetné Antonio Sanabriát, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Roma 20 éves támadóját.  

A paraguayi támadó 2014-ben igazolt a Romához, ám első szezonjában mindössze két mérkőzésen kapott lehetőséget, a „farkasok” vezetősége a 2015–2016-os kiírásra pedig kölcsönadta Sanabriát a spanyol La Ligában szereplő Sporting Gijónnak, amelynek színeiben a játékos összesen 30 találkozón lépett pályára, ezeken tizenegy gólt szerzett.

Sanabria nagyszerű teljesítményével számos klub figyelmét keltette fel: a csatárt vinné a Valencia, a Sevilla, valamint az Atlético Madrid, de állítólag Claudio Ranieri, az angol bajnok Leicester City menedzsere is figyeli, és ha távozik Jamie Vardy, a tréner Sanabriát szerződtetné a helyére.

A legfrissebb hírek szerint Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője is kinézte magának a csatárt, akiről a szakember úgy véli, tökéletesen passzolna a katalán csapatba. Spanyol hírportálok olyannyira komolynak vélik a gránátvörös-kékek vásárlási szándékát, hogy Sanabria állítólag az első helyen szerepel a Barca kívánságlistáján.

A katalán együttes egyébként nem lenne ismeretlen a támadó számára, Sanabria ugyanis 2009 és 2013 között a Barcelona akadémiájának, a La Masiának volt tagja.

A tehetséges játékos értékét – aki jelenleg az Egyesült Államokban zajló Copa Américán bizonyíthat – a transfermarkt.de piaci portál 7.5 millió euróra becsüli.

 

 

Legfrissebb hírek

„Érdekes, hogy pont most történt” – Laporta Flick kiállításáról

Spanyol labdarúgás
4 órája

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
6 órája

„Ezért gyűlöl téged mindenki” – ismét Vinícius volt a figyelem középpontjában a Real Madrid bajnokiján

Spanyol labdarúgás
8 órája

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
18 órája

Mbappé döntött, a Real Madrid három pontot szerzett a Getafe otthonában

Spanyol labdarúgás
18 órája

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
21 órája

La Liga: gyenge meccsen ikszelt az Elche és a Bilbao

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:06

Flick a kiállításáról: Nem támadtam a játékvezetőt...

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:36
Ezek is érdekelhetik