La Liga: tíz év után feljutott Vadócz korábbi csapata

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.30. 08:40
A spanyol másodosztályú labdarúgó-bajnokság utolsó előtti, 41. fordulójában a listavezető Deportivo Alavés hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Numanciát, ezzel négy pont előnyre tett szert a harmadik helyezett Gimnástic előtt, és biztossá tette a feljutását.

A 2001-ben UEFA-kupa-döntőt játszó csapat augusztusban a 12. szezonját kezdheti meg a La Ligában, amelyben legutóbb a 2005–2006-os idényben szerepelt.

A kék-fehérek az eddigi 41 meccsükből 21-et megnyertek, sorozatban öt győzelemnél járnak, és 48–34-es gólkülönbséggel vezetik a tabellát. Legeredményesebb játékosuk az Athletic Bilbao korábbi csatára, Gaizka Toquero, aki kilenc találatnál jár. Az őszi szezonban Vadócz Krisztián is az Alavés keretéhez tartozott, a magyar középpályás három mérkőzésen lépett pályára az együttesben.

A másik feljutó helyért a Leganés és a Gimnástic csatázik, a 3–6. helyezett osztályozót játszik. Kiesett a Llagostera, az Albacete és az Athletic Bilbao B-csapata, veszélyben van még a Mallorca, a Ponferradina és az Almería.

AZ ÉLCSOPORT AZ UTOLSÓ FORDULÓT MEGELŐZŐEN
1. Deportivo Alavés 74 pont (már feljutott)
, 2. Leganés 71, 3. Gimnástic 70, 4. Zaragoza 64, 5. Córdoba 64, 6. Girona 63, 7. Osasuna 61, 8. Alcorcón 61

Legfrissebb hírek

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, Rúben Dias még négy évig a Cityé – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 15:51

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
2025.08.20. 09:28

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 23:03

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 13:14

La Liga: kiállt a Mallorca mellett Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 11:23

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 23:05

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41
Ezek is érdekelhetik