Barcelona: „Ahogy viselkedett, megérdemli, hogy elengedjük!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.25. 11:31
Robert Fernández, a Barcelona labdarúgócsapatának technikai igazgatója a Barca Tv egyik műsorában elárulta, ki lesz a katalánok első távozója a nyári átigazolási időszakban.

„Az előző nyáron távozni akart, ám mivel akkor a transzferembargó miatt nem igazolhattunk új játékost, megkértük, maradjon, és így is tett, amiért nagyon hálásak vagyunk” – mondta a gránátvörös-kékek technikai igazgatója Sandro Ramírezről.„Az előző nyáron távozni akart, ám mivel akkor a transzferembargó miatt nem igazolhattunk új játékost, megkértük, maradjon, és így is tett, amiért nagyon hálásak vagyunk” – mondta a gránátvörös-kékek technikai igazgatója Sandro Ramírezről.

A 20 éves csatár összesen 20 tétmeccsen lépett pályára a 2015–2016-os idényben a Barcelona mezében, ezalatt 3 gólig jutott.

„Május elsején hosszabbíthattuk volna meg a szerződését még egy évvel, ám azután, hogy kitartott a csapat mellett, úgy gondoljuk, megérdemli, hogy elengedjük, és így más kihívás után nézhessen” – tette hozzá Robert Fernández.

A támadónak Angliából már akadnak is ajánlatai, sajtóhírek szerint a Tottenham szívesen szerződtetné az ingyen igazolható Sandrót.

Legfrissebb hírek

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
14 órája

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
17 órája

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
2025.10.23. 23:29

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 20:39

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 18:53

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28
Ezek is érdekelhetik