Barca: szinte biztos, hogy Dani Alves a Juvéhoz szerződik!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.26. 07:02
null
Daniel Alves és Paul Pogba a következő szezonban már közösen küzdhetnek a Juventus sikereiért (Fotó: AFP)
Olasz és spanyol sajtóértesülések szerint Daniel Alves, a Barcelona labdarúgócsapatának brazil jobbhátvédje az olasz bajnok Juventusban folytatja a pályafutását. A 33 esztendős védő állítólag már tudatta is döntését csapattársaival. Helyére az Arsenal játékosa, Héctor Bellerín érkezhet a katalán együtteshez.

 

Az információt először a Cadena SER rádióadó hozta nyilvánosságra, majd a Sky Sport Italia is átvette. Kiderült, a brazil válogatott jobbhátvéd tavalyi szerződéshosszabbítása alkalmával a felek belevették a megállapodásba, hogy a futballista 2016. június 5-ig ingyen távozhat.

MASCHERANO HELYZETE KOMPLIKÁLTABB, MINT ALVESÉ

Szerdán beszámoltunk róla, hogy a Juventus szóban a Barcelona másik játékosával, Javier Mascheranóval is megegyezett, de a világbajnoki ezüstérmes argentin játékos ügye bonyolultabb. Egyrészt még Mascherano sem tudja pontosan, mik a tervei, másrészt a Barca nem szeretné elengedni, Luis Enrique ragaszkodik hozzá.

A spanyol sportsajtóban arról is lehetett hallani, hogy a katalánok szerződtetik a Deportivo brazil védőjét, Sidneit, ám ezt a hírt Barcelonából azóta cáfolták.

A hírek szerint Alves él a lehetőséggel, és a Juventushoz szerződik. Az elnyert trófeák számát tekintve minden honfitársánál sikeresebb futballista három, vagy kettő plusz egy éves szerződést köt az olasz bajnokkal. A tárgyalások hetek óta zajlottak a felek között, az egyezség a múlt hét végén született meg.

A klubváltást állítólag már a játékos menedzsere is megerősítette, Alves pedig tudatta a döntést csapattársaival. A futballista Angliából és Kínából érkező ajánlatokat utasított vissza, mielőtt eldöntötte, hogy a Juvéhoz szerződik. A nemzetközi sportsajtóban futótűzként terjedő hírt torinói források is megerősítették, hozzátéve, hogy már csak a hivatalos bejelentés várat magára.

A Cadena SER úgy tudja, a katalánok az Arsenal spanyol jobbhátvédjével, a La Masián korábban nyolc évet eltöltő Héctor Bellerínnel pótolnák Alvest, aki 2008 óta erősíti a Barcelonát, melynek játékosaként többek között hat spanyol címet és három Bajnokok Ligáját nyert – egyet épp a Juventus ellen.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Mire lesz képes az új idényben a Szoboszlaiékat megverő Milan?

Olasz labdarúgás
2025.07.27. 13:40

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Real Madrid: világrekord költségvetés, világverő csapat?

Spanyol labdarúgás
2025.07.25. 11:01

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17
Ezek is érdekelhetik