Spanyolország: Dél-Amerikában köthet ki Van der Vaart

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.09. 13:06
A korábban az Ajaxban, a HSV-ben, a Real Madridban és a Tottenhamben is futballozó Rafael van der Vaart Brazíliában folytathatja a pályafutását egy dél-amerikai játékosügynök szerint.

A jelenleg a spanyol Betisnél lévő, 109-szeres holland válogatott középpályás ügyeit Dél-Amerikában képviselő Marcos Leite szerint jelenleg két csapattal is tárgyalásban áll, akik szerződtetnék ügyfelét.

„Beszéltünk két klubbal, az egyik riói, a másik észak-keleti. Nem minden csapat engedheti meg magának, hogy olyan játékost igazoljon, mint ő. Mindkét csapattal a fizetésről egyeztetünk – mondta a brazil ügynök. – A Palmeirastól megkeresés jött, nem ajánlat. Valaki a Santosról beszélt, de ennek nincs alapja.”

Legfrissebb hírek

Real Madrid: világrekord költségvetés, világverő csapat?

Spanyol labdarúgás
2025.07.25. 11:01

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Barcelona: nagyon fogy Yamal új meze

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 13:45

Lamine Yamal hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 20:18

Búcsúünnepséget szervez legendájának a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 12:30

Bellinghamet szerdán megműtik, októberig nem számíthat rá a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.15. 18:44
Ezek is érdekelhetik