Barcelona: „Hülye döntés volt az Inter miatt elmenni”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.13. 13:42
Martín Montoya „hülye döntésnek” nevezte, hogy a nyáron az Internazionale kedvéért elhagyta a Barcelonát. A nerazzurrinál csupán három bajnokin lehetőséget kapó jobbhátvéd az Estádio Deportivónak elmondta, sajnálja, hogy a milánóiakat választotta a szezon elején.

„Jó döntésnek bizonyult a Betishez jönnöm. Szerettem volna többet játszani, és az edzőm itt bízik bennem az első naptól fogva. Egy olyan csapatot, mint a Barcelona, nem egyszerű elhagyni, de amikor az Interhez mentem, több játékidőben reménykedtem. Utólag visszagondolva hülye döntés volt” – fogalmazott Martín Montoya, aki az Inter után jelenleg a sevillaiaknál szerepel kölcsönben.Martín Montoya, aki az Inter után jelenleg a sevillaiaknál szerepel kölcsönben.

„Milánóban sok mindenhez kellett alkalmazkodni, a nyelvi korlátok mellett a családomat is Spanyolországban hagytam, ám itt, a Betisnél sokkal könnyebb. Örülök, hogy újra váltottam.”

„Ami biztos, hogy a nyáron visszatérek Katalóniába. Egyeztetek majd a Betisszel, a Barcelonával és az ügynökömmel is, és meglátjuk, mi történik. A Barcelonában vannak a posztomon játékosok, és egy újabb külföldi tapasztalat hasonlóan sülhet el” – fogalmazott Montoya.

Legfrissebb hírek

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

La Liga: második meccsét is megnyerte az Athletic Bilbao, ismét kikapott a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.08.25. 23:38

Mbappé duplája után még Vinícius is betalált, simán nyert a Real Madrid az újonc ellen

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 23:29

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04
Ezek is érdekelhetik