Real: élesen kritizálta a klub sztárjait a korábbi BL-győztes

Vágólapra másolva!
2016.02.17. 15:48
Az AS Roma és a Real Madrid korábbi futballistája, Iván Helguera szókimondóan nyilatkozott a két klub szerdai találkozója előtt. Az egykori védő a dinamikát és a gyors passzokat hiányolja a blancók középpályájáról.

„Ha a királyiaknál most is Makélélé és Redondo felelne a középpályáért, akkor nyugodtan lehetne egyszerre játszatni Cristiano Ronaldót, Benzemát, Jamest és Iscót, a szélső védők pedig szintén felszabadulnának. Vannak játékosok, akik uralni tudják a középpályát, de Kroos és Modric sem ilyen. Már a labdakihozatallal is gondok lehetnek: ha őket fogják, hogy építik fel a támadásokat?” idézi a korábban két BL-t is nyerő Helguerát az El País. idézi a korábban két BL-t is nyerő Helguerát az El País.

„James sokkal gólveszélyesebb és kreatívabb passzokat is ad, mint Isco. A spanyol nem rúg gólt, nem fejel és párharcokat sem nyer. Sokkal többre lenne képes, ám mivel a Bernabéu közönsége mindig megtapsolja a technikai bravúrjait, inkább bemutat még egy cselt. Hasonló volt anno Zidane játéka is. Sokszor láttam védőként, hogy egy kontra során fantasztikus trükköt vet be, de volt olyan, hogy az egyik játékosunk üresen várta volna a labdát, és ő passz helyett inkább cselezett még egyet. Olykor muszáj gyorsan passzolnod, hiszen ha vársz, a védő is hamarabb odaér. Ez a probléma Iscóval. Ronaldónak és Bale-nek gyors passzokra van szüksége.”

Legfrissebb hírek

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Vinícius Júnior ügynökei elkezdték a tárgyalásokat a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 17:54

Búcsút mondhat Daviesnek a Real, marad Münchenben a sztárvédő – sajtóhír

Minden más foci
2025.01.21. 13:42

Isco parádés góljával jutott tovább a Betis a Király-kupában, kiesett a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.01.04. 19:24

Real Madrid: még az idén összeül a vezérkar Ancelottival

Spanyol labdarúgás
2024.12.16. 17:09

Mbappé duplázott, a Real Madrid legyőzte a Betist

Spanyol labdarúgás
2024.09.01. 23:33

Európai Szuperkupa: a debütáló Mbappéval a kezdőben rohamoz a Real Madrid az Atalanta ellen

Minden más foci
2024.08.14. 19:48

Legyőzte a Real Madridot a Barcelona az amerikai felkészülési meccsükön

Spanyol labdarúgás
2024.08.04. 08:30
Ezek is érdekelhetik