Barca: három csapat is kinézte a katalánok „rejtett ékkövét”?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.28. 17:27
Spanyol sajtóhírek szerint a Barcelona középpályájának motorja, Sergio Busquets három csapat érdeklődését is felkeltette, és közelről figyelik majd a játékost, hátha a katalánok nem tudnak vele megegyezni a szerződéshosszabbításról.

Bár a szurkolók és a szakértők is gyakran megfeledkeznek róla, Sergio Busquets a statisztikák alapján a Barcelona egyik leghasznosabb játékosa.Sergio Busquets a statisztikák alapján a Barcelona egyik leghasznosabb játékosa.

Ennek ellenére a gránátvörös-kékek egyelőre nem kínáltak új szerződést a spanyolnak, akinek jelenlegi kontraktusa 2019-ben jár le.

A Marca beszámolója szerint három európai élcsapat, a Paris Saint-Germain, a Chelsea és a Manchester City is figyelemmel követi az eseményeket, és ha nem jutnak egyezségre a Barcelonánál Busquetsszel, tesznek egy ajánlatot a spanyol középpályásnak.

A legnagyobb esélye a játékos megszerzésére a spanyolok szerint egyébként – nem meglepő módon – a Manchester Citynek lenne, melynél Pep Guardiola lesz az új menedzser a nyártól.

„Mindig is azt vallottam, csak két ember kedvéért lennék képes elhagyni Barcelonát. Az egyik a barátnőm, a másik pedig Guardiola” – mondta korábban Sergio Busquets.

Legfrissebb hírek

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
9 órája

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
11 órája

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41
Ezek is érdekelhetik