Barca: „Tripla ennyi fizetésért sem távoznék; Messi is marad”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.04. 11:14
Luis Suárez, a spanyol élvonalbeli FC Barcelona uruguayi labdarúgója elmondta, elképzelhetetlennek tartja, hogy elhagyja a katalán együttest a következő néhány évben.

„Háromszor ennyi fizetésért sem hagynám el a Barcát – mondta egy promóciós rendezvényen Luis Suárez, akinek 2019-ig él a szerződése a klubbal. – Lehetetlen, hogy a közeljövőben eligazoljak. Sokat küzdöttem azért, hogy itt futballozhassak, mindig erről álmodoztam. A családom boldog Barcelonában, úgy ismerem a várost, mint a tenyeremet. Azt nem ígérhetem meg, hogy innen vonulok vissza, de hosszú évekig itt leszek.”

„Nem tudom elképzelni, hogy Messi elszerződne. Ő és családja is jól érzi magát. Ő a világ legjobbja, s ez így lesz még sokáig” – tette hozzá Suárez.

Luis Suárez, akinek 2019-ig él a szerződése a klubbal. – Lehetetlen, hogy a közeljövőben eligazoljak. Sokat küzdöttem azért, hogy itt futballozhassak, mindig erről álmodoztam. A családom boldog Barcelonában, úgy ismerem a várost, mint a tenyeremet. Azt nem ígérhetem meg, hogy innen vonulok vissza, de hosszú évekig itt leszek.”

„Nem tudom elképzelni, hogy Messi elszerződne. Ő és családja is jól érzi magát. Ő a világ legjobbja, s ez így lesz még sokáig” – tette hozzá Suárez.

Legfrissebb hírek

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Rayo vendégeként botlott a Real Madrid, de marad az élen

Spanyol labdarúgás
6 órája

Messi két góllal és két gólpasszal segítette első playoffsikeréhez az Inter Miamit

Minden más foci
18 órája

Az Atlético Madrid tartja jó formáját; kétgólos Villarreal-siker

Spanyol labdarúgás
2025.11.08. 22:57

Három vereség után nyert újra a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.11.08. 18:17

Férfi kosár Euroliga: a Real Madrid megint megnyerte az el Clásicót

Kosárlabda
2025.11.07. 23:26

Hiába törte meg a jeget a korábbi Real Madrid-center Elchében, Oyarzabal büntetője pontot ért a Real Sociedadnak

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 23:03

„105 ezer néző, mi lehetne ennél szebb?” – Messi búcsúmeccset kaphat a Camp Nouban

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 14:54
Ezek is érdekelhetik