Real: „Ronaldo pozíciója megkönnyíti az ellenfelek dolgát”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.19. 21:54
null
Schuster nem hiszi, hogy Ronaldo „bepanaszolta” volna Benítezt (Fotó: Action Images)
Bernd Schuster, a Barcelona és a Real Madrid korábbi labdarúgója elsősorban az el Clasicó kapcsán szólalt meg az As-nek, de beszélt még Rafa Benítezről, a blancók edzőjéről és a Cristiano Ronaldo kapcsán felmerült pletykákról is.

Schuster 170 mérkőzésen 63 gólt szerzett a Barcelona színeiben, míg a Real Madridnál 61 találkozón lépett pályára és 13 gólt jegyzett. Emellett a blancókat vezetőedzőként a 2007–2008-as szezonban bajnoki címig vezette, azonban fél évvel később távozott Madridból. Azóta a Besiktast és a Málagát is irányította egy-egy szezonon keresztül, de 2014 óta nincs csapata.

Az 55 éves német tréner kollégájáról, Rafa Benítezről, valamint a madridi edzőkön lévő állandó nyomásról beszélt először.

„Nem tudom, Benítez hogyan érzi magát, még nem beszéltem vele, és nem is ismerem őt igazán, de tapasztalatból tudom, hogy hiába voltál korábban sikeres, a Real Madrid irányítása mindennél nagyobb kihívás – kezdte Schuster az As-nek. – Folyamatosan nagy nyomás van rajtad, és többet kell felmutatnod, mint egy nyári torna megnyerése. Összességében azonban semmi sincs igazán, ami megelőzi az el Clásicót.”

Ronaldóval kapcsolatban olyan pletykák merültek fel, hogy „bepanaszolta" Benítezt Florentino Péreznél, a madridiak elnökénél, azonban Schuster szerint biztosan nem mondott ilyet a 30 éves portugál.

„Kétségeim vannak, Cristiano túl profi ehhez. Még sosem hallottam, hogy itt vagy egy másik csapatánál kritizálta volna az edzőjét, hiszen rendkívül jól megtanulta, hogyan kell diszkréten viselkedni.”

Schuster röviden a madridiak játékát is elemezte, külön kitérve a portugál sztár – szerinte helytelen – pozíciójára is.

„Nem gondolom, hogy unalmas lenne a játékuk, de még nem mutatták meg a legjobbjukat. Azzal, hogy Ronaldo a kilences pozícióban játszik, csak az ellenfelek dolgát könnyítik meg, hiszen így kevés hely áll a portugál rendelkezésére. Neki ennél többre van szüksége, mert kis területen, két középhátvéd között, segítség nélkül nem érzi jól magát.”

Schuster az interjú végén azt is elárulta, hogy 2–2-es döntetlent tippel a szombaton 18.15-kor kezdődő el Clásicóra.

 

Legfrissebb hírek

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54

Portugál sztáredző veszi át Cristiano Ronaldóék irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.28. 20:08

Alaba ismét megsérült, idén már harmadszor

Klub-vb
2025.06.27. 20:54

FC Barcelona: küszöbön Frenkie de Jong hosszabbítása

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 16:17

Katalán dominancia, önmagát ismétlő madridi történelem, 40 évesen révbe érő Santi Cazorla – ez történt a spanyol klubfutball mögöttünk hagyott évadában

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 13:21

Cristiano Ronaldo elképesztő új szerződésének részletei – galéria

Minden más foci
2025.06.27. 13:18
Ezek is érdekelhetik