Real: indul a pletykavonat, a klasszis házat vett Madridban?

Vágólapra másolva!
2015.10.10. 15:15
Spanyol lapértesülések szerint házat vett Madridban a Borussia Dortmund klasszis futballistája, Marco Reus – ez pedig csak egyetlen dolgot jelenthet…

Marco Reust évek óta, napi rendszerességgel boronálja össze a spanyol és német sajtó a Real Madriddal, a szélső pedig bár többször elmondta, szívesen váltana egy nap, továbbra is a Dortmund játékosa.

A Mundo Deportivo beszámolója szerint azonban most valóban tett egy nagy lépést Madrid felé a német szélső, ugyanis Reus vásárolt egy házat Madridban, ráadásul az utóbbi hetekben többször is feltűnt a spanyol fővárosban.

A Mundo úgy véli, ez egyértelmű jele annak, hogy Reus a Realhoz tart a nyári átigazolási időszakban. Ezek után ne lepődjünk meg, ha a következő időszakban újra szárnyra kapnak a madridi szerződésével kapcsolatos hírek.

A német kontraktusa egyébként 2019-ben jár le a BVB-nél, piaci értékét pedig 45 millió euróra becsüli a transfermarkt.de.

Legfrissebb hírek

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
9 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
19 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

Megállapodás a Fradi légiósáról, aki a török élvonalba tart – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 09:40

A Lyon felbontotta Matics szerződését, a Villa ajánlatot tett Asensióért – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.14. 20:27

„Álomban élek” – bemutatta argentin szerzeményét a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.08.14. 14:08

Igent mondott a Real Madridnak a Liverpool védője, már ezen a nyáron távozhat

Angol labdarúgás
2025.08.14. 11:59
Ezek is érdekelhetik