La Liga: a volt barcást megint kiállították, debütált az új labda

Vágólapra másolva!
2015.10.23. 22:32
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) kilencedik fordulójának nyitó mérkőzésén a Rayo Vallecano hazai pályán 3–0-ra legyőzte az Espanyolt, ezzel véget vetett hárommeccses vereségsorozatának.

A madridi csapat az első félidő hajrájában Roberto Trashorras tizenegyesével került előnybe, majd a végjátékban Javi Guerra három perc leforgása alatt kétszer is betalált. A Valenciát is megjáró támadó a Valladolid és a Málaga után a Rayo színeiben is duplázott már a spanyol bajnokságban.

A téli hónapokban ezzel a labdával játszanak a La Ligában (Fotó: AS/Twitter)
A téli hónapokban ezzel a labdával játszanak a La Ligában (Fotó: AS/Twitter)

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a vendégek a 66. perctől emberhátrányban játszottak Víctor Sánchez kiállítása miatt. A Barcelona korábbi játékosa 2012-ben szerződött az Espanyolhoz, azóta négy piros és 54 sárga lapot kapott, amivel mindkét kategóriában vezeti a vonatkozó ranglistát.

A hosszabbításban Tito kezezett a tizenhatoson belül, amiért megkapta a második sárgáját, de Burgui tizenegyesénél Tono érezte az irányt.

A Rayo Vallecano a Sevillától, a Betistől és a Barcelonától elszenvedett vereség után ezúttal három ponttal gazdagodott.

A találkozót egyébként az egyik legnagyobb sportszergyártó cég új labdájával játszották, amely a téli hónapokban állandó szereplője lesz a spanyol bajnoki meccseknek.

Rayo Vallecano–Espanyol


All Goals and Highlights HD | Rayo Vallecano 3... by zidanekrisz

SPANYOLORSZÁG, LA LIGA
9. FORDULÓ

Rayo Vallecano–Espanyol 3–0 (Trashorras 36. – 11-esből, Javi Guerra 76., 78.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 8 5 3 18–2 +16 18
2. Celta Vigo 8 5 3 17–8 +9 18
3. Barcelona 8 6 2 17–11 +6 18
4. Atlético Madrid 8 5 1 2 12–4 +8 16
5. Villarreal 8 5 1 2 13–7 +6 16
6. Deportivo La Coruna 8 3 4 1 14–9 +5 13
7. Eibar 8 3 4 1 11–7 +4 13
8. Valencia 8 3 3 2 7–5 +2 12
9. Espanyol 9 4 5 10–20 –10 12
10. Betis 8 3 2 3 8–12 –4 11
11. Getafe 8 3 1 4 10–8 +2 10
12. Rayo Vallecano 9 3 1 5 11–17 –6 10
13. Sporting Gijón 8 2 3 3 10–11 –1 9
14. Sevilla 8 2 3 3 8–12 –4 9
15. Athletic Bilbao 8 2 2 4 10–12 –2 8
16. Real Sociedad 8 1 3 4 6–9 –3 6
17. Málaga 8 1 3 4 3–7 –4 6
18. Levante 8 1 3 4 6–15 –9 6
19. Las Palmas 8 1 2 5 6–13 –7 5
20. Granada 8 1 2 5 8–16 –8 5
Legfrissebb hírek

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Gólt kapott a 94. percben, így már nem százszázalékos a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 21:20
Ezek is érdekelhetik