Spanyolország: Vadócz leendő csapatát Puskás is edzette

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2015.09.19. 13:10
A Nemzeti Sport Online Spanyolországból származó információja szerint Vadócz Krisztián a spanyol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Deportivo Alavésnél folytatja pályafutását.

Vadócz legutóbb a Grasshoppersben futballozott, ám a nyáron búcsút intett a svájci együttesnek, így most szabadon igazolható. A nyáron a Budapest Honvédnál készült, de már akkor jelezte, külföldre vágyik. Szó volt arról is, hogy a 40-szeres válogatott középpályás visszatér Ázsiába, ám végül nem született megállapodás. jelezte, külföldre vágyik. Szó volt arról is, hogy a 40-szeres válogatott középpályás visszatér Ázsiába, ám végül nem született megállapodás.

Az Alavés bejelentette

Igaznak bizonyultak az NSO értesülései, az Alavés később a hivatalos oldalán jelentette be, hogy megállapodott Vadóczcal.

Bővebben erről itt!

A Nemzeti Sport Online úgy értesült, Vadócz Spanyolországban folytatja a pályafutását. Kedden már edzésre jelentkezik az Alavésnél, azt követően pedig valószínűleg aláírja szerződését az új klubjához.

„Nem cáfoljuk, hogy Vadócz Krisztián Spanyolországban folytatja, a megállapodás már megszületett az adott klubbal, de abban maradtunk, ők kommunikálják a megfelelő időben a szerződéskötés tényét, addig nincs felhatalmazásunk a klubot megnevezni” – mondta Pataky Tibor, a játékos ügyeit intéző CMG menedzseriroda társtulajdonos-igazgatója az NSO-nak.

A középpályás négy év után ismét Spanyolországban futballozhat, korábban az Osasunában 71 meccsen lépett pályára, és kilenc gólt szerzett. Az Alavés múltjában szerepel egy híres magyar név, az 1968–1969-es szezonban ugyanis Puskás Ferenc edzette az együttest.

 

Legfrissebb hírek

Kis pénz, nagy foci – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.08.09. 22:48

„Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci” – Puskás Ferenc legendás mondása lett a magyar futball legjobb idézete

Magyar válogatott
2025.08.08. 18:29

Puskás Ferenc két mondata a döntőben – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.08.07. 08:00

Lakat Károly és Puskás Ferenc bölcsessége – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.08.05. 08:00

Pofára eső zsíros kenyér kontra elmaradt integetés – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.08.04. 08:01

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Pénz és foci vagy kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 07:49

Az aranyköpés, amelyből könyvcím lett és az elmaradt integetés – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:00
Ezek is érdekelhetik