Real: több mint 150 millió eurót padoztatnának a szurkolók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.21. 16:04
null
Gareth Bale helyett Iscót szeretnék a kezdőcsapatba a Real Madrid szurkolói (Fotó: Reuters)
A spanyol Marca szavazást kezdeményezett arról, hogy a Real Madrid labdarúgócsapatának drukkerei kiket látnak legszívesebben kedvenc klubjuk kezdő tizenegyében. A legtöbben inkább Iscót játszatnák, míg a walesi Gareth Bale csak a cserepadon kapna helyet.

A szavazók a 4–2–3–1-es hadrendben küldenék a pályára kedvenceiket, ez a felállás Rafa Benítez favoritja is. A szurkolók nagyobbik része Keylor Navas elé a védelembe a Marcelo, Varane, Ramos, Carvajal négyest szeretnék a kezdőbe, és a pénteken hosszabbító Pepe a kispadra szorulna. A középpályán a Kroos, Modric páros szűrne, míg a Cristiano Ronaldo, Isco, James Rodríguez trió előtt Benzema lenne az egyedüli csatár.

Isco csapatba kerülése azt jelenti, hogy a drukkerek a 23 esztendős spanyol válogatott játékmestert szívesebben látnák a kezdő tizenegyben, mint a 2013-ban 91 millió euróért szerződtetett Gareth Bale-t, akit Benítez a nyáron inkább középen próbálgatott.

Noha a Real Madrid a 2015-ös, nyári átigazolási időszakban összesen 82 millió eurót költött, érdekesség, hogy a rajongók egyik, a királyi gárdához újonnan szerződtetett játékosnak sem szavaztak bizalmat, így például a 31.5, valamint 35 millió euróért érkező Danilo, Mateo Kovacic duó egyik tagjának sem lenne ott a helye az összeállításban.

A szurkolók szavazatai alapján így nézne ki a Real Madrid kezdője (Fotó: marca.com)
A szurkolók szavazatai alapján így nézne ki a Real Madrid kezdője (Fotó: marca.com)

REAL MADRID
Érkezett: Marco Asensio (RCD Mallorca, 3.500.000), Danilo (FC Porto, 31.500.000), Lucas Vázquez (Espanyol, 1.000.000), Denisz Cserisev (Villarreal, kv.), Casemiro (FC Porto, kv.), Kiko Casilla (Espanyol, 6.000.000), Jesús Vallejo (Real Zaragoza, 5.000.000), Mateo Kovacic (Inter, 35.000.000)
Távozott: Sami Khedira (Juventus, i.), Javier Hernández (Manchester United, kv.), Iker Casillas (Porto, i.), Fernando Pacheco (Alavés, i.), Jesús Vallejo (Real Zaragoza, k.), Marco Asensio (Espanyol, k.)
Legfrissebb hírek

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
6 órája

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
8 órája

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
2025.10.01. 16:52

Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 22:08

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 15:09

„Mbappé elveszi a kenyeredet” – könyörtelen beszólást kapott Vinícius Júnior

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 09:06

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 15:09
Ezek is érdekelhetik