Barcelona: elárulták, hogyan válaszolnak Neymar csábítóinak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.25. 16:11
Egy ideje gerjed már a pletyka Neymar Manchester Unitedbe igazolásáról, legutóbb 330 millió eurós ajánlatról számoltunk be az angol sajtó alapján – időközben Josep Maria Bartomeu, a Barcelona elnöke is megszólalt az ügyben.

„Azt szeretnénk, ha a visszavonulásáig nálunk maradna – mondta Bartomeu a Radio Catalunyának. – Néhány hónapon belül megkezdjük a tárgyalásokat, melyek során nem három évre szóló szerződéshosszabbításról lesz szó. Mi öt, sőt tíz esztendőben gondolkodunk.”Bartomeu a Radio Catalunyának. – Néhány hónapon belül megkezdjük a tárgyalásokat, melyek során nem három évre szóló szerződéshosszabbításról lesz szó. Mi öt, sőt tíz esztendőben gondolkodunk.”

A 23 esztendős brazil klasszis jelenlegi barcelonai szerződése 2018 nyaráig szól.

Bartomeu arról is beszélt, hogy a Barca nem tervez újabb erősítést a nyári átigazolási időszakban, feltéve, hogy egyetlen játékosát sem éri súlyos sérülés.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48
Ezek is érdekelhetik