Real Madrid: az U19-es Európa-bajnok hat évre aláírt – hivatalos

Vágólapra másolva!
2015.07.31. 19:22
A Real Madrid labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Zaragoza utánpótlás-válogatott védőjét, Jesús Vallejót. A 18 éves középhátvéd hatéves szerződést kötött a királyi klubbal, de a következő szezont még a spanyol másodosztályú együttesnél tölti kölcsönben.

A 183 centiméteres magas középhátvéd várható klubváltásáról spanyol lapértesülésekre hivatkozva már korábban beszámoltunk, pénteken pedig hivatalossá vált a transzfer.A 183 centiméteres magas középhátvéd várható klubváltásáról spanyol lapértesülésekre hivatkozva már korábban beszámoltunk, pénteken pedig hivatalossá vált a transzfer.

A Real Madrid a hírek szerint ötmillió eurót fizetett Vallejóért, akinek a szerződésében hatmilliós kivásárlási záradék szerepelt. A királyiak tehát alkudtak az U19-es Európa-bajnok védő vételárából, ám a megállapodás értelmében további egymillió eurót Darío Ramosért, a Zaragoza tehetséges kapusáért is kifizetnek.

A legutóbbi szezonban 34 másodosztályú bajnokin pályára lépő Vallejo a 2015–2016-os idényben is a Zaragoza alapembere lehet, miután a fővárosiak egy évre kölcsönadták nevelőegyesületének.

Legfrissebb hírek

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Megnyílhat az út Isak előtt, csatárt igazolt a Newcastle United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 12:09

Újabb Juventus-játékost szerződtetett a Nottingham Forest

Angol labdarúgás
2025.08.30. 11:55
Ezek is érdekelhetik