Real Madrid: Casillas távozik, De Gea hamarosan aláír – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.10. 17:48
null
Casillas 25 év után elhagyhatja a Real Madridot (Fotó: Action Images)
Spanyol sajtóhírek szerint Iker Casillas kész elhagyni a Real Madridot azt követően, hogy klubja néhány napon belül bejelenti David de Gea érkezését a Manchester Unitedtól.

 

Az As című madridi lap a spanyol állami televízióra (TVE) hivatkozva azt írja, hogy De Geát a napokban bemutathatják a spanyol fővárosban, Casillas pedig ez esetben elhagyja a klubot, hogy átadja helyét a nála tíz évvel fiatalabb kapuvédőnek.

A Real állítólag minden tőle telhetőt szeretne elkövetni azért, hogy méltóképpen búcsúztassa háromszoros Bajnokok Ligája-győztes játékosát, átigazolási díjat sem kérne érte, és ha új klubja kevesebb fizetést ajánl neki, akkor a következő két évben kiegészítené a realos keresetére.

Casillas után állítólag legalább tíz csapat érdeklődik, az As a kérők közül a Fenerbahcét emeli ki, hozzátéve, hogy a játékosnak nem áll szándékában Európán kívül szerepelni.

A világbajnok kapus 25 éve tartozik a Real Madrid kötelékébe, 16 szezont töltött eddig a felnőttcsapatnál, és a három BL-győzelem mellett nyert többek között öt bajnoki címet és két Király-kupát a klubbal.

Legfrissebb hírek

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
13 órája

Bruno Fernandes újra tizenegyest rontott, kikapott a Brentfordtól a Man. United

Angol labdarúgás
2025.09.27. 15:32

Amorim: Megértem a szurkolókat, még én sem tudom, mire számíthatok a csapattól...

Angol labdarúgás
2025.09.26. 18:49

Szélütés miatt kórházba került a korábbi kiváló spanyol labdarúgó

Spanyol labdarúgás
2025.09.25. 19:57

Boris Becker aggódik Lamine Yamal miatt

Spanyol labdarúgás
2025.09.25. 17:01

Nem fizetett gyermektartást, börtönbe kerülhet a korábbi MU-játékos

Minden más foci
2025.09.24. 17:04

6/6: a Real Madrid a Levante otthonában is nyerni tudott

Spanyol labdarúgás
2025.09.23. 23:28

Gavit megműtötték, 4-5 hónapot kell kihagynia

Spanyol labdarúgás
2025.09.23. 21:38
Ezek is érdekelhetik